Shimano Nexave pergető szett teszt

Shimano Nexave pergető szett teszt

Pergetés. Ez az a horgászmódszer, ami meggyőződésem szerint talán a legnehezebb, ennek ellenére minden nyári szezon végére, őszre megjön hozzá a kedvem. Ezért is örültem rendkívül annak a telefonnak, amivel lehetőséget kaptam, hogy a felkínált összeállítások közül egy általam választott botot és orsót tesztelhessek. Nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz a sok jó felszerelés közül dönteni, igen nehéz volt kiválasztani, hogy melyik is az, amivel horgászni szeretnék. Hogy végül melyiket választottam, melyik szettel sikerült ezt a tesztet elvégezni? Lássuk!

Nyolc bot-orsó páros közül lehetett választanom. A legolcsóbb párosítás picit volt drágább, mint tízezer forint, míg a legdrágább szett kereken százezer forintba került. Első gondolatom természetesen rögtön az volt, hogy hajrá, legyen a legdrágább, már csak azért is, mert így legalább kipróbálhatok egy komolyabb felszerelést is, és kicsi az esélye, hogy ezt valaha is megvenném. Aztán fel kellett ébrednem: hiteles tesztet csak olyan kategóriájú felszereléssel tudok végezni, amilyet én is használok… ezért új elv alapján jött a választás. Három éve fertőzött meg a pergetés, idén pedig már eljutottam odáig, hogy folyóvízen is próbálkoztam pár alkalommal. (Inkább kevesebb, mint több sikerrel, de nem is vártam csodát magamtól.)

Nem volt egyszerű a választás a sok kiváló minőségű felszerelés közül

Az alapján választottam végül, hogy én mennyit költenék egy pergető felszerelésre úgy, hogy tudom, csak évi 10-12 alkalommal fogom elővenni, viszont akkor sem szeretnék belehalni a fáradtságba az egész napos dobálás miatt. Így a magamnak felállított „limit” 20-30 ezer Ft lett, amibe két összeállítás fért bele. Az egyik a NEXAVE szett, míg a másik a Seido orsó és a Force Master bot. Mindkét bot ugyanolyan dobósúly kategóriával volt megjelölve, így három érv maradt, ami miatt a NEXAVE szettre esett a választás. Az egyik, hogy nekem is ilyen az első pergető botom, a második, hogy ez egy háromrészes bot, és megtetszett a szállítási hossza, végül a harmadik érv a kedvező ára. Húszezer forintért egy jó pergető bot és egy elsőfékes orsó tuti párosítás.

Amint megjött a kiválasztott felszerelés, elővettem a Shimano katalógust, hogy mit is kell erről a botról, orsóról tudni.

Shimano Nexave BX300H3 pergető bot
Bot hossza: 3m
Szállítási hossza: 104 cm
Tömege: 240 gramm
Gyűrűk száma: 7db Shimano Aero Guide Concept
Tagok száma: 3
Dobósúly: 20-50 gramm
Shimano Nexave FB 4000
Csapágyak száma:4 db (3 golyóscsapágy + 1 tűgörgős csapágy)
Tömege:360 gramm
Áttétele:5.2:1
1 tekerés81 cm

Egy dolog maradt bennem mint szentírás, amit a pergető horgász barátaim javasoltak, amikor az első botomat megvettem: 250 grammnál könnyebb legyen a bot. Ennek a botnak a gyári adata 240 gramm, már csak próbából is ráraktam a digitális konyhai mérlegemre. Engem ért a legnagyobb meglepetés, ugyanis meg voltam róla győződve, hogy többet fog mutatni, mint a gyári adat, de 228 grammon állt meg a mérleg kijelzője. Bár csak 12 grammal, de akkor is kevesebb, mint a gyári adat. Több órai használat után minden grammot megérez az olyan horgász, aki nincs hozzászokva az egész napos pergetéshez, ezért örültem meg a kisebb számnak.

228 gramm. Ezzel a bottal egész napos pergetés után sem szakad le a karunk

Ha már méricskéltem, felraktam az orsót is a mérlegre, bár ezt már zsinórral együtt mértem le, mert hamarabb feltekertem, mint jött volna az ötlet. Így kb. 150 méternyi monofillal és 100 méter 17-es fonott zsinórral 371 gramm volt a katalógus szerinti (üres állapotú) 360 gramm helyett.

17-es fonott zsinórral és alátétzsinórral 371 gramm

A méricskélés megtörtént, irány a vízpart. Ami rögtön feltűnt a Nexave BX boton, az a kedvező szállítási hossza. Magammal vittem „mintának” a típus előző sorozatának egy darabját, egy Nexave AX-et, ami két részes volt. Míg a BX-et simán bedobtam a hátsó ülésre, addig a kétrészes botot állítgathattam a másfél méter feletti szállítási hosszával az anyósülésre. Bár ebben már a rendszeres rakós botszállítás miatt gyakorlatom volt, pont ezért kértem a háromrészest, hogy kényelmesebb legyen az egész horgászat.

Jóval kedvezőbb a háromrészes pergető bot szállítási hossza, és a nap során semmilyen hátrányát nem tapasztaltam annak, hogy három tagból áll
Shimano Nexave szett
A 4000-es Nexave FB orsó zsinórprofilja kiváló
Igényesen kialakított orsótartó és parafa nyél van a BX boton
A bot gyűrűi az új Shimano Aero Guide Concept technológiával készültek
Egy kis séta, egy kis pergetés… és ez így tovább, észre sem vettem, hogy elrepült a nap
Teljesen egyensúlyban volt a bot és az orsó páros, emiatt nem volt fárasztó tartani a botot, illetve az egész napos dobálás sem volt vele fárasztó
Sokféle műcsali felkerült a Rapala drótelőkével kombinált gyorskapocsra
Munkában a Jointed Rapala
Nagyon hasznos a fém horogakasztó fül, amit a gyűrűkhöz hasonló bandázsolással rögzítettek, ennek megfelelően nem lehet könnyen letörni - a matchbotokon is jó lenne ez a fajta rögzítés…
A nap első csukája
A Verba tanyán szabály, hogy le legyen nyomva a műcsalik horgán a szakáll, hogy könnyedén ki lehessen akasztani a műcsalit a halból
Hadd ússzon még…
… már meg sem lepődöm, hogy felcsap…
A nap végére megkedveltem ezt a botot és a hozzá választott orsót

A folyamatos pergetéssel észre sem vettem, hogy elszaladt a horgászatra szánt idő. Ha egy mondattal kellene összegezni a Nexave szettel szerzett tapasztalataimat, akkor az az lenne, hogy „sajnálom, hogy vissza kellett adni”! Kényelmesen végigpergettem vele a napot, és még halat is sikerült fognom. Az elsőfékes orsókat imádom, emiatt nem is csalódtam a Nexave 4000 FB-ben sem. A féke tökéletesen működött mindhárom halnál. Szerencsére a nap során halvesztésem nem volt. Nem akarok szentségtörő lenni a pergető horgászokkal szemben, de nem éreztem különbséget a korábbi kétrészes Nexave botom és a most tesztelt háromrészes bot között, emiatt a háromrészes mellé tenném le a voksom. A lényeg talán az, hogy lehet húszezer forintért igényes, jól használható pergető felszerelést vásárolni, a már megszokott Shimano minőségben!!!

Örömöm határtalan

Tekintsétek meg a teszthorgászat legizgalmasabb pillanatait bemutató kisfilmet:

Takács Péter (t_peti)
Videó - Pethő Balázs, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.