Viktória tavak - Sükösd
Viktória tavak - Sükösd
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Mozgasd az egeret a térképen!
Szerletics Róbert tógazda+36 30 3174759
Parkolóban.
Ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, amerikai harcsa, compó, keszegfélék, szezonálisan afrikai harcsa.
2 hetente.
Nincs, 5 kg-nál nagyobb ponty nem vihető el, kíméletes mérlegelést és fényképezést követően minél hamarabb vissza kell helyezni a vízbe.
Péntek és szombat éjszaka.
A helyszínen váltható.
Engedélyezett.
Külön speciális etetési korlátozások nincsenek, de az etetésre szánt magok csak főzőtt állapotban használhatóak.
A helyszínen csónak bérelhető, de saját csónak is használható.
Nem engedélyezett.
Engedélyezett.
A tóparton a sátrazás engedélyezett a megfelelő tisztasági követelmények betartása mellett.
1 db 4 személyes vízparti faház bérelhető.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.