Pogányi tó
Pogányi tó
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Mozgasd az egeret a térképen!
Tavasz HE.
közvetlen a tó mellet, kijelölt parkolókban
ponty, amur, keszeg, kárász, csuka, süllő, szürkeharcsa, nyáron afrikai harcsa
Intenzíven telepített, 2 hetente 5-10 mázsa, jellemzően ponty, időszakosan amur, süllő, nyáron afrikai harcsa
országos horgászrend szerint, pontytilalom nincs
április 1-től - október 31-ig: csütörtök, péntek, szombat éjjel.
Pogány, halőrház
C & R szellemében, sportjeggyel lehetséges, sátorozás engedélyezett, nagyméretű merítőháló, pontymatrac kötelező.
etetőhajó engedélyezett, csónak a halőrházban bérelhető, behordás tilos. Előetetés tilos, etetni csak a horgászat alkalmával lehet. Etetőanyag mennyisége napi max. 5kg, száraz magokkal etetni nem szabad!
egész évben engedélyezett
nem engedélyezett!
kizárólag egyesületi tagok pergethetnek október 1-től a jég beálltáig
parton engedélyezett
Pogányban vendégházban, vagy a Zsályaliget élményparkban a tótól 500 méterre: www.zsalyaliget.hu
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.