Fadd-Dombori Holt-Duna
Fadd-Dombori Holt-Duna
Mozgasd az egeret a térképen!
Térkép betöltése…
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Mozgasd az egeret a térképen!
Faddi Sporthorgász Egyesület
A horgászhelyek közelében adott a parkolási lehetőség.
ponty, amur, dévér, kárász, csuka, süllő, harcsa
Évente két alkalommal, tavasszal és a nyár végén.
Az országos horgászrenddel megegyezően.
Éjszakai horgászat március 02- október 31 ig.
Engedélyezett.
Speciális etetési korlátozások nincsenek, az etetőhajó használata és a behordás engedélyezett.
Engedélyezett.
A biztonságos horgászat feltételeinek megléte esetén engedélyezett.
Engedélyezett.
A horgászhely függvényében korlátozottan lehetséges.
Szállás Fadd és Dombori településeken, magánházaknál foglalható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.