Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A Sanctuary biztonsági haltartó + mérő V2 a már jól ismert és rendkívüli népszerűségre szert tett mérlegelő-halvisszaengedő-haltartó zsák továbbfejlesztett, megújult változata. Tudatos tervezésnél fogva, a legendás elődnél jóval szélesebb és kissé szögletes kialakítással rendelkezik, ezért sokkal könnyebben visszaengedhető a kifogott hal. A fantasztikus és egyedi mutatókkal felruházott halkímélő eszköz további újítása, hogy egy zipzárral ellátott kis hálós zseb is helyet kapott a bázis felületén, amelyben a hozzátartozó rögzítő zsinórt helyezték el. A speciális igényeknek minden tekintetben megfelelő „zsák” a fotózásig vagy éppen a hal visszaengedéséig a lehető legnagyobb biztonságban tartja még a legnagyobb méretű halat is. A jelenlegi piacon kapható legpuhább, „leghalbarátabb”, legsűrűbb szövésű anyagból készült. A vizet és ezzel együtt az oxigént minden körülmény között maximálisan átengedi, így a ponty a hálóban a fotózásig mindvégig biztonságban tudható. Ultra erős terhelésnek kitett merevítő pálcákkal látták el, amelyek soha nem fognak eltörni vagy deformálódni. A merevítő rudak széleire elhelyezésre került 4 db lebegő habszivacs is, így a praktikus haltartó mindvégig a víz felszínén marad. Erős, robusztus és strapabíró hevederekkel, ergonomikus kialakítású kényelmes fogantyúkkal, körbe cipzározható felső résszel kerül forgalomba. Anyagánál fogva hihetetlenül gyorsan, akár fél órán belül teljesen megszárad. Alaptartozéka egy karabinerrel szerelt, 5 méteres tartó zsinór is, amelyet még egy speciális, menetes elemmel is elláttak, így ennek segítségével a leszúrón található furatba tökéletesen és stabilan rögzíthető. Kiváló minőségű, igényes kialakítású, húzózsinórral ellátott nylon hordtáskában kapható.
Méretek:
L: 115x30x65 cm
XL: 130x30x70 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.