FermentX újdonságok és praktikák 2021

FermentX újdonságok és praktikák 2021

Ha az amurokról esik szó, a legtöbb horgász elsőként a vad, látványos fárasztásokra asszociál. Bizony, nem is alaptalan ez az összefüggés, hiszen ezek a halak bődületes erővel és rendkívül kitartóan képesek küzdeni a horgon. Abban biztos vagyok, hogy aki megtapasztalta vagy látta már, hogy milyen kiemelkedő élményt jelent egy harcias amur megfogása, az szeretné újra és újra átélni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy mára egyre többen horgásznak kifejezetten amurra, miközben néhány évvel ezelőtt sokkal többen voltak azok, akik csupán a pontyozás járulékos mellékhalaként tekintettek az ezüstös torpedókra, ráadásul a célzottan amurozók száma a statisztika szerint folyamatosan növekszik. Nos, ennek az írásnak, illetve filmnek a célja, hogy egyrészt kedvet csináljon az utóbbi tábor számára, másrészt pedig átfogó képet nyújtson a hatékony amurhorgászat praktikáiról az előbbieknek is, valamint segítsen nekik abban, hogy megfoghassák első amurjaikat vagy akár új rekordjaikat! Olyan FermentX újdonságokat, illetve hozzájuk kapcsolódó fogós használati tippeket szeretnék megmutatni, amikkel bárki eredményesebb lehet vízpartokon! Tartsatok hát velem!

Információ a vízterületről
Az amur egyértelműen a nyári, meleg vizek egyik, ha nem a legintenzívebben táplálkozó hala. E halfaj jellegzetességei, szokásai és horgászatának izgalmai sok horgász kedvencévé teszik ezt az időszakot. Amikor a víz hőmérséklete 20-25 Celsius-fok fölé emelkedik, ezek a növényevő torpedók egyre aktívabbak lesznek, ekkor csalhatók horogra a legeredményesebben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyen meg is foghatók, hiszen ahogy mondtam, nem mindegy, hogy valakinek pontyozás közben „beesik” olykor néhány amur, vagy célirányosan ezekre a remek halakra horgászik. Ahhoz, hogy tudatos eredményt érhessünk el és szisztematikus taktikával sikerüljön becserkészni az amurokat, az első és egyben legfontosabb szempont, amit figyelembe kell vennünk, hogy olyan helyen üljünk le horgászni, ahol elegendő mértékben van jelen ez a faj a tó halfaunájában. Félreértés ne essék, ezzel a legkevésbé sem azt szeretném sugallni, hogy kizárólag egy intenzíven telepített, halakban bővelkedő horgászvízen lehetünk eredményesek e téren, hanem azt, hogy az adott víz állományalkotói között az amur ne csupán néhány egyedre korlátozódjon, különben az eredmény elérésébe fektetett idő és energia arányaiban valószínűleg nem lesz rentábilis a kifogott halakhoz viszonyítva. Mint tudjuk, manapság az idő egy olyan érték, amiből mindenkinek kevés van, ezért, ha hozzám hasonlóan egy egynapos, rövid feederes amurhorgászat során szeretnétek minél több élményt, számotokra is jó választás lehet a Kápolnásnyéki Horgászcentrum.

Ha hozzám hasonlóan egy egynapos, rövid feederes amurhorgászat során szeretnétek minél több élményt, számotokra is jó választás lehet a Kápolnásnyéki-tó

Ez a szimpatikus, kellemes környezetű kis víz közvetlenül a 7-es főút, vagyis a régi balatoni út mellett található, Budapesttől mindössze 44 km-re. Nekem sajnos ennél lényegesen többet kellett autóznom a lakóhelyemtől, így hát meglehetősen korán, fájóan hajnalban csörgött az óra… A tó átlagos mélysége egyébként 3-3,5 méter, a mederben számottevő akadók nem találhatók. A partot javarészt összefüggő sás és nád övezi, mely minden esetben kiváló haltartó hely. Ezzel el is érkeztünk az itteni sikeres horgászat egyik alapeleméhez, ami nem más, mint a pontosság. Az itt élő halak egész komoly járatokat, gödröket alakítottak ki a túlpart pereme, s így a nádas alatt, ahol imádnak tartózkodni. Nem is meglepő ez, hiszen itt rendelkezésükre áll a táplálék és a biztonságérzetük is jelentősen nagyobb a gyökeres, vízinövényes part takarásában. Nekünk ehhez – nyilván a józan ész határain belül – a lehető legközelebb kell horgásznunk.

A horgászatot a távolság precíz kimérésével, megjelölésével kezdtem…
… mivel az itteni sikeres horgászat egyik alapeleme a pontosság!
Minél közelebb, minél precízebben tud valaki a nádfalhoz horgászni, annál inkább és annál hamarabb számíthat kapásra!
Ezen a napon horgásztam először ezen a szimpatikus, kellemes környezetű kis vízen…
… célhalaim pedig egyértelműen az amurok voltak!

Mindenkori, kétségtelen összefüggés itt, hogy minél közelebb, minél precízebben tud valaki a nádfalhoz horgászni, annál inkább és annál hamarabb számíthat kapásra! Ennek érdekében a horgászat megkezdése előtt gondosan kimértem a távolságot és kiakasztottam a zsinórt az orsóm dobján lévő klipszbe, illetve egy Korda Elastic Marker segítségével meg is jelöltem a mentett távolságot a zsinóron, hogy bármikor visszataláljak oda.

FermentX újdonságok 2021
A nyári időszakban a különböző módon fermentált, azaz erjesztett tejsavas, illetve vajsavas csalogatóanyagok fogóssága már évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen. A Haldorádó termékek között egy komplett, mára egészen széleskörűen kiterjedt rendszer alapul erre, ez a legendás FermentX. Ebben a kategóriában találhatók etetőanyagok, csalik, erjesztett magvak, roppantott mag mixek, illetve különféle folyékony aromák és koncentrátumok is. A fejlesztés azonban soha nem áll meg, évről évre azon dolgozunk, hogy újabb innovatív, hatékony csalogatóanyagokkal álljunk a nagyközönség elé! Ahogy azt nézőink megszokhatták, az aktuális fejlesztések a Nyári feederes kalandok sorozat legfrissebb részében mutatkoznak be, most viszont egy különálló cikket és filmet szenteltünk ezek bemutatásának. Az újdonságok mellé mutatni fogok néhány felhasználási lehetőséget is a három fő, legnépszerűbb módszerhez igazítva.

A FermentX fejlesztés továbbra sem áll meg, újabb hatékony csalogatóanyagokkal állunk a nagyközönség elé!
Ha nyár, akkor amur és FermentX!

Haldorádó FermentX Activator Gel
Elsőként következzen egy igazán különleges, sűrű aroma gél, amellyel egy döbbenetesen fogós nyári kiegészítő ízfokozót sikerült alkotnunk! A FermentX Activator Gel egy egyedi fermentációs eljárással készült „zselészerű” aroma, amely olyan attraktánsokat tartalmaz, mint pl. a legmagasabb biológiai aktivitással rendelkező fehérjék és ásványi anyagok. Ehhez további adalékként olyan válogatott aminosavakat adtunk, melyek jelentősen felerősítik a halak étvágyát. Hogy tovább fokozzuk a fermentált attraktánsok hatékonyságát, mindezt gél szerkezetűvé alakítottuk annak érdekében, hogy a csalogatóhatás a csali és/vagy a megtöltött kosár körül minél tovább fennmaradjon.

A FermentX Activator Gel egy egyedi fermentációs eljárással készült „zselészerű” aroma. A termékcsalád a 6 legfogósabb nyári ízesítésünkben érhető el!

A FermentX Activator Gel használatával felturbózhatjuk, ízesíthetjük csalijainkat: csalizó pelletet, bojlit, tigrismogyorót, kukoricát. De talán a leghatékonyabb a method kosarak „ízesítésére”. A megtöltött kosárra célszerű rányomni a sűrű, jól tapadó gélt, rátenni a csalit, majd egy újabb réteg etetőanyaggal lefedni. A kosárból kioldódó szemcséket nagyon markánsan megízesíti, és minél több jut be a horgászat helyére, annál agresszívebbek és gyorsabbak lesznek a kapások. Ráadásul, ha ezt megízleli és elfogyasztja a hal, fokozza étvágyát. Mivel természetes alapú, nem lehet túltolni (a helyet bedugítani) vagy túladagolni. Imádják a pontyok és amurok!

Használatával felturbózhatjuk, ízesíthetjük csalijainkat…
… de a leghatékonyabb az etetőkosárba szánt csalogatóanyagok közvetlen ízesítésére

A FermentX Activator Gel a FermentX etetőanyagokkal azonos ízekben kerül forgalomba, így kapható belőle: Tejsavas FX 1, Tejsavas Ananász, Tejsavas Betainos, Tejsavas Mézes Pálinka, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Nagy Ponty.

Ha sikerül rátalálni az amurokra, ezzel az ízfokozó attraktorral drasztikusan felgyorsítható a kapás érkezése!
Mivel teljes mértékben természetes alapú, nem lehet túltolni vagy túladagolni. Imádják az amurok és a pontyok!

Haldorádó FermentX Natural Bait
Íme, a másik bomba újdonságunk, a FermentX Natural Bait csoport! E csali alapját egy 100%-ban természetes anyagból készült, gumis állagú, naturális pellet képezi. Speciális anyagösszetételének köszönhetően képes könnyedén magába szívni a nyomelemekben és fehérjékben gazdag fermentált alaplevet, a precízen adagolt aminosavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat. A csali karakterét, ízét és színét meghatározó alaplé – azaz a csali tároló folyadéka – ugyanazzal a fermentációs eljárással készült, mint a FermentX etetőanyagok és magvak. A csali a vízbe kerülés után azonnal elkezd dolgozni és az attraktánsokban gazdag fermentált folyadékot fokozatosan, hosszú idő alatt szivárogtatja magából: olyan, mint egy jeladó, amelyet nem fognak a környéken úszkáló halak elkerülni. Újdonságtartalma abban is rejlik, hogy vízben nem oldódó (ott akár több napot is kibíró), de teljesen természetes anyagból készült, nem gumi, nem műanyag! Természetes eredetének köszönhetően a halak nem tekintenek rá idegen anyagként.

Íme, a másik bomba újdonságunk, a FermentX Natural Bait csoport!
E csalik alapját egy 100%-ban természetes anyagból készült, gumis állagú, naturális pellet képezi
Speciális anyagösszetételének köszönhetően képes könnyedén magába szívni a nyomelemekben és fehérjékben gazdag fermentált alaplevet, a precízen adagolt aminosavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat
Rugalmas állagának köszönhetően meglehetősen strapabíró csali, kiválóan bírja a fűzést

12 és 16 mm-es méretben kerül forgalomba. A csomagolása sem a megszokott, a csalik egy dupla rétegű műanyag tasakban, a tároló folyadékban ázva várják a bevetést. Nagyon erős a szelektáló hatása, ami nem feltétlenül méretének, hanem markáns, savas ízének és karakterének köszönhető. Felkínálható önállóan, hajszálelőkén vagy quick stop segítségével, de nagyon hatékony más bevált nagyhalas (tigrismogyoró, kukorica, pellet, SpéciCorn Mega) csalikkal kombinálva is. A kreatív amur- és pontyhorgászok új, titkos fegyvere lehet ez a felmelegedett vizekben!

Felkínálható önmagában is, de szerintem a legfogósabb más pop-up vagy wafter csalikkal kombinálva, kikönnyítve!

Ahogy az palettánkon megszokottá vált, az összes korábbi fogós FermentX etetőanyaghoz kínálunk azonos ízű, illetve színű Natural Bait variációt. Jelenleg 6 különböző változatban: Tejsavas FX 1, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Mézes Pálinka, Tejsavas Ananász és végül a klasszikus Tejsavas Betainos verzióban kerül forgalomba.

FermentX Natural Bait - Tejsavas Nagy Amur zöld színnel és tejsavas, fokhagymás-zöldfűszeres ízzel, illattal
FermentX Natural Bait - Tejsavas Nagy Ponty piros színnel és egy speciális, tejsavas, vegyes gyümölcsös ízzel, illattal
FermentX Natural Bait - Tejsavas Mézes Pálinka narancssárga színnel és tejsavas, mézes, barackpálinkás ízzel, illattal
FermentX Natural Bait - Tejsavas Ananász sárga színnel és tejsavas, ananászos ízzel, illattal
FermentX Natural Bait - Tejsavas Betainos fehér színnel és karakteres, savanykás ízzel, illattal
FermentX Natural Bait - Tejsavas FX 1 élénk narancssárga színnel és tejsavas, édes narancsos ízzel, illattal

Praktikus tipp a tároláshoz!

Ezek a csalik alapvetően egy dupla zacskós csomagolásban kerülnek forgalomba, viszont én a könnyebb kezelhetőség érdekében át szoktam önteni egy-egy csavaros tetejű csalis tégelybe
Egy kis táskányi helyen rengeteg fogós nyári csali!
Nagyon erős a szelektáló hatása…
… ami nem feltétlenül méretének, hanem markáns, savas ízének és karakterének köszönhető. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az egyik legjobb amurcsalink jelenleg!

Használati tippek, fogós praktikák a FermentX újdonságokhoz
1. Method kosaras variáció

Etetőanyag és aroma: HALDORÁDÓ 4S Method Pellet Mix - Nyár + utóízesítéssel töltéskor HALDORÁDÓ FermentX Activator Gel - Tejsavas Betainos
Csali: HALDORÁDÓ FermentX Natural Bait - Tejsavas Betainos (a kisebbik, 12 mm-es szem, magában)
Végszerelék: KORDA Sinkers L + HALDORÁDÓ Dart XL 45 g + GURU Speed Bead + HALDORÁDÓ Method Mono Hook Line 50 m - 0,22 mm + 8-as horog, szilikon csővel a horgon + PRESTON Rapid Quick Stops. Előke hossza: 12 cm.

A method kosaras variációm két fő kelléke
Minden előkészítve, nézzük a felhasználását lépésről lépésre!
Elsőként a töltőszerszámba kell helyezni némi micro pelletet, amelyet előtte simán, vízzel nedvesítettem meg
Ezt követően jöhet a helyére a csali, pontosabban a felcsalizott előke!
Erre egy bőséges adag FermentX Activator Gel aromát nyomok…
… majd újabb réteg micro pellettel elfedem az egészet
Minden finomság a szerszámban, már csak kosárba kell tölteni!
A bevetésre kész halas alapú, fermentált method töltet
A FermentX Natural Bait önmagában való felkínálásához a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldás a Quick Stop!
Az előke végén található stoppert elsőként felszúrom egy vékony, csappantyú nélküli fűzőtűre…
… majd ezt az egészet át kell bökni a csalin, hosszában!
A Natural Bait rugalmas, gumis állaga gond nélkül bírja ezt a fűzést
Mivel a Quick Stop ütköző egy hurokban van, mindössze ki kell húzni belőle a tűt, el kell fordítani keresztbe, ráhúzni a csalit és már rögzült is!
Így néz ki a felcsalizott előke, ami akár 5 másodperc alatt elkészíthető!
A „nyáriasított” method rendszer működés közben
Jellemzően gyorsan meghozza a várt eredményt

2. Pellet Feeder kosaras variáció
Etetőanyag és aroma: HALDORÁDÓ Vad Ponty + HALDORÁDÓ Gold Feeder - Champion Corn + utóízesítéssel töltéskor HALDORÁDÓ FermentX Activator Gel - Tejsavas Nagy Amur
Csali: HALDORÁDÓ FermentX Natural Bait - Tejsavas Nagy Amur (a nagyobbik, 16 mm-es szem) + HALDORÁDÓ LEGEND PELLET Pop Up - Fokhagymás Hal (a nagyobbik, 16 mm-es szem)
Végszerelék: KORDA Sinkers L + HALDORÁDÓ Pellet Feeder 35 g + GURU Speed Bead + Haldorádó Braxx Pro 0,14 mm + GARDNER Covert Mugga 6 (hajszálelőkével megkötve, a csalihoz precízen kimérve) + Gumiütköző M-es és szilikon cső a horgon. Előke hossza: 12 cm.

A Pellet Feeder kosárba szánt receptem alkotóelemei
A vízzel bekevert, natúr etetőanyagból egy kisebb mennyiséget különveszek és FermentX Activator Gel Tejsavas Nagy Amur aromát nyomok rá
Ezzel a sűrű, gélszerű koncentrátummal egy eredetileg nem kifejezetten meleg vízi horgászathoz tervezett, naturális etetőanyag is könnyedén…
… nyári amuros ízbombává varázsolható!
A fermentált zselével tuningolt és kissé zöld színűre változó kaját már csak kosárba kell tölteni!
A hatás fokozása érdekében ízlés szerint akár némi extra aromát is érdemes a megtöltött kosár felületére nyomni!
Az etetőanyaghoz hasonlóan a csalim is egy valódi amurmágnes volt kimondottan ehhez az összeállításhoz hangolva
A fűzőtűre elsőként egy szem 16 mm-es Legend Pellet Pop Up - Fokhagymás Hal, majd egy szintén 16 mm-es FermentX Natural Bait - Tejsavas Nagy Amur csali került
A csalikombinációt hajszálelőkére fűzve kínáltam fel
A füzért felülről egy gumiütköző…
… alulról pedig egy műanyag stopper fixálja
Íme, a tökéletes amuros csali!
Az igen könnyű Legend Pellet, a Natural Bait és a horog együttesének felhajtóereje és össztömege remek összhangban van, ezáltal balanszírozva lebeg a csalink hajszálelőke hosszban
Kétségtelenül a legfogósabb, számomra legjobban bevált rendszer! Nehezen tudom elképzelni, hogy ennek ellen tudjon állni egy amur!
Az eredmények Kápolnásnyéken is igazolták a hatékonyságát, a legtöbb amurt ennek köszönhettem
A nap legnagyobb amurját is ezzel sikerült fognom…
… akárcsak ezt a szép nyurgatestű tőpontyot!

3. Ólomklipszes, PVA hálós variáció
Etetőanyag és aroma: HALDORÁDÓ Record Carp Stick Mix - Édes Ananász + utóízesítéssel töltéskor HALDORÁDÓ FermentX Activator Gel – Tejsavas Ananász
Csali: HALDORÁDÓ FermentX Natural Bait - Tejsavas Ananász (a nagyobbik, 16 mm-es szem) + HALDORÁDÓ TORNADO Pop Up XL - Mangó
Végszerelék: PB PRODUCTS Komplett végszerelék - Silk Ray Hit & Run Leader Weed 90 cm + HALDORÁDÓ Side On Carp Lead 80 g + Haldorádó Braxx Pro 0,18 mm + GARDNER Covert Mugga 6 (hajszálelőkével megkötve, a csalihoz precízen kimérve) + Gumiütköző M-es és szilikon cső a horgon. Előke hossza: 22 cm.

Az ólmos, PVA-s szerelékemhez használt csalogatóanyagok
Elsőként a száraz Record Carp Stick Mixhez nyomtam némi FermentX Activator Gel - Tejsavas Ananász aromát
Ez a sűrű gél remekül rátapad a stick mix darabos szemcséire…
… amelyek szép lassan magukba is szívják a csábító attraktánsokban gazdag, fermentált folyadékot
Következő lépésként az aromásított mixet a PVA háló adagoló csövébe kell helyezni…
… majd egy kb. 8-10 cm hosszú stick mix rudacskát készíteni! FermentX Activator Gel természetesen nem vízbázisú, így 100%-ban PVA barát!
A folyamat a rudacska fűzésével halad a következő lépcsőhöz. Ehhez egy hosszú, stick mix fűzőtűt használok
A fűzőtűről közvetlenül a horogelőkére helyezem a PVA csomagot…
… amelyet egészen a horogig lehúzok. Ezzel el is készült a PVA-s, ólomklipszes összeállítás!
A csali ebben az esetben (is) egy nagyobb méretű kombináció
FermentX Natural Bait - Tejsavas Ananász (a nagyobbik, 16 mm-es szem) + HALDORÁDÓ TORNADO Pop Up XL - Mangó
Így fest a kész, hajszálelőkén felkínált tejsavas ananászos-mangós finomság!
Ez a füzér is szépen kikönnyítve várja a halakat
A PVA-s, ólomklipszes rendszer működés közben

Összegzés
Remélem, hogy a fentiekben mindannyian találtatok néhány érdekes, hasznos infót, amelyekkel Ti is eredményesen tölthetitek majd a nyári horgászataitokat! Biztos vagyok abban, hogy a 2021-es FermentX újdonságaink sok kellemes vízparti élményt hoznak Nektek is! Hajrá!

Izgalmas, eseménydús napot töltöttem a Kápolnásnyéki-tavon
Rengeteg szép amurnak örülhettem
Rátok is várnak az amuros nyári élmények!

Ahogy említettem, a FermentX újdonságokról és praktikákról, valamint a horgászatról készítettünk egy látványos, informatív filmet is, amely még részletesebben mutatja be az ismertető anyagot, illetve a peca eseményeit. Érdemes megtekinteni, jó szórakozást kívánok hozzá!

[s]Írta: Putz Tamás
Fotók: Takács Péter, Putz Tamás
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.