A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A felszerelések minőségi fejlesztésére gondos figyelmet fordítunk, emellett a By Döme TEAM FEEDER termékek modern, korszerű megjelenésükkel is kiszolgálják a horgászok igényeit. A sportszerű busahorgászat kétség kívül reneszánszát éli! Ez többek közt annak is köszönhető, hogy egyre több profi horgász mutatja meg, hogyan is érdemes nekiállni a planktonevő óriások horgászatának. A folyamatos próbálkozások, ötletek és megfigyelések olyan termékekben testesülnek meg, amelyek segítségével bárkiből gyorsan eredményes busahorgász válhat! Ennek eredményeképp készítettünk egy bivalyerős úszós botot, melyet Silver Carp Float névre kereszteltünk.
Ha valaki úszós busahorgászathoz készül, és a jelenleg elérhető talán egyik legjobb botot akarja, annak sem kell egy vagyont elkölteni! Aki értékeli a minőséget és a botfejlesztésbe fektetett rengeteg munkát, az nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a botot. A blank (bottest) IM-10-es karbon felhasználásával készült, ez adja a vékony, mégis rendkívül erős bot alapját.
Ezt követően felkerül rá +2 réteg extra merev karbon szövet, mely tovább erősíti a testet. Ez a technológia olyan anyagszerkezetet eredményezett, amely horgászat közben tulajdonképpen törhetetlen, mindemellett kellően rugalmas is maradt a nagytestű halakkal folytatott, fonott zsinórral történő hosszas birkózásokat is bírja!
Kiválóan teljesít olyan vizeken is, ahol a busázó úszó a rá rögzített etetőkosárral, vagy tablettával együtt elérheti a 150-250 (!!!) gramm össztömeget, és ezt a végszereléket kell bevetni.
A nehéz tömegek biztonságos eldobását a megnövelt méretű, nagy keménységű SiC gyűrűk biztosítják, amelyek ellenállnak a fonott zsinór „támadásának” is. Továbbá a spicc is duplatalpas gyűrűvel van szerelve. A bot egy szép, modern designt kapott, így a megjelenését tekintve is igazi mestermunka.
A bot karaktere a hatalmas megterhelés elviselése mellett arra is alkalmas, hogy a gyors kapásokat követő erőteljes bevágások során se sérüljön, és kirugózza a fonott zsinór miatti ridegséget! Ezzel a horgászbottal bárkiből profi busahorgász válhat!
A Silver Carp Float 360SXC botból akkor tudjuk kihozni a maximumot, ha a végszerelék, és csalogatóanyag terén is a legjobbat választjuk! Ehhez ajánljuk figyelmébe a Haldorádó Busa program úszóit, és további kiegészítőit!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.