Busahorgászat az alapoktól 2. rész – Úszós busahorgászat etetőanyaggal

Busahorgászat az alapoktól 2. rész – Úszós busahorgászat etetőanyaggal

A busa eredendően vízközt mozgó hal, így a fenéken történő horgászata valamennyire ellentmond a hal életmódjának. Célszerűbb lehet, ha az etetőanyag gombócot vízközt kínáljuk fel, és tulajdonképp a hal orra elé lógatjuk, így el sem tudja hibázni. Egyszerűen hangzik a dolog, de a valóságban sok olyan buktatója van ennek a technikának, hogy alig fog beleférni egy írásba!

Alapvetően két lehetőségünk van. Az egyik, hogy a vízfelszínen kínáljuk fel a csalit, a másik pedig az, ha vízközt. A vízfelszíni horgászat egyszerűbb, de alkalmazásához ideális időjárási körülmények szükségesek. Ez ugyanis akkor hatékony, ha a teljesen tükörvíz van, és a halak a vízfelszín közelében szűrik a táplálékukat. Éppen ezért ezt csak érintőlegesen vesszük át, mivel a technika kivitelezését illetően mindössze annyi a különbség, hogy a vízfelszíni úszón nem változtatható a felkínálás mélysége, hanem ott állandóan kb. 20-25 centi mélyen lebeg a gombócunk.

Rengeteg olyan öböl van a Duna mellett, ahol eredményesen lehet busára horgászni
A zavaros víz nem mondható ideálisnak, de megpróbáltuk kihozni a helyzetből a maximumot
Jól látni az előző napokban levonult árhullám nyomát!
A vízfelszíni busázó úszó a felszínen táplálkozó busák megfogását szolgálja

Így aztán folytassuk a dolgot a Vízközti busázó úszóval. Ennek lényege az, hogy az általunk meghatározott mélységbe lógassuk be az etetőanyag gombócunkat. Ehhez két dolog kell. Először is egy etetőkosár, amely mellett a horgok helyezkednek el, továbbá egy úszótest, amely képes arra, hogy a nagyméretű, nehéz gombócot az optimális mélységben tartsa.
E két elemet egy csomagban lehet beszerezni, ugyanis az egyszerűséget és hatékonyságot szeretők részére készítettük el az úszós végszerelékeinket. Ezek tartalmazzák az úszótestet, valamint a távtartóval és a horgokkal ellátott etetőkosarat. Sőt, nemcsak terméket biztosítunk, hanem olyan részletes és informatív bemutatókat is, mint ez, amelyek megkönnyítik neked a termék használatát!

A vízközti busázó úszóval mi választhatjuk meg a gombóc felkínálásának mélységét
A sima vízfelszín minden úszós technikának kedvez

Ahhoz, hogy elkészítsük a végszereléket, érdemes ismerni az úszós technika működési elvét!
1. Az egyik fontos teendőnk, hogy le kell fenekezni az úszót annak érdekében, hogy stabil legyen a csali-felkínálásunk!
2. Meg kell határozni azt, hogy milyen mélységben kínáljuk fel a csalit!
3. Olyan etetőanyagot kell keverni, hogy az átlagosnál tovább a kosárban maradjon, és akár 15-20 percet is oldódjon!

Úszó lefenekezése, végszerelék elkészítése
A végszerelék elkészítésének első lépése is az, hogy a stabilizáláshoz szükséges nehezéket a megfelelő helyre iktatjuk be. Éppen ezért az az első, hogy a fonott főzsinórra felhúzzuk a két előre megkötött cérnaütközőt. Azért kettőt, hogy biztosan ne csússzon el, és azért cérnaütközőt, hogy a gyűrűkön a dobás során könnyedén át tudjanak surranni. Ennek az ütközőnek a feladata az, hogy dobás közben az ólmok ne szaladjanak fel a főzsinóron, mert akkor a nehezék képes visszahúzni a végszerelékünket egészen közelre. Ezeket a cérnaütközőket célszerű olyan távra elhelyezni a zsinórra, mint a meghorgászandó vízmélység másfél-kétszerese.

Első lépés, hogy a cérnaütközőket felhúzzuk a főzsinórra
Második lépés, hogy felhúzzuk a főzsinórra a „talpaló” ólmokat
Harmadik lépésként az úszót megütköztető gumi- vagy cérnaütközőket kell rögzíteni
Negyedik lépés az úszótest felfűzése
Az utolsó mozzanat a kosár felkötése

A cérnaütköző után kell felhúzni az ólmokat. Ez lehet belső zsinórvezetésű, de akár olyan is, amelyet karabinerrel helyezünk fel. Én az elsőt preferálom, mert nehezebben akad el a fenéken.
Az ólmok után ismét két cérna- vagy gumiütköző következik, melyek azt a mélységet határozzák majd meg, ahol horgászni fogunk. E két ütköző, valamint az először felszerelt ütközők közt tud csúszkálni a talpaló ólmunk!
Első körben én azt javaslom, hogy meghorgászott mélység 1,8 és 1 méter között legyen valahol. Ez a legtöbb helyen működik! Ennek megfelelően a két ütközőt ennyire húzzuk fel a főzsinórra. A továbbiakban már kizárólag az úszó alkatrészek következnek. Először az úszótesten vezetjük keresztül a főzsinórt, majd egész egyszerűen felkötjük a távtartós, horgokkal szerelt etetőkosarat. Tulajdonképpen összeállt a végszerelék!

A Duna-öblökben akkor is mozog a víz, mikor a felszín mozdulatlan, így a talpalás kötelező!

Felszerelés
Azt tudomásul kell venni, hogy a busázás e válfaja sem finomszerelékes horgászat! A gombóc, amelyet a kosárba töltünk, pont akkora lesz, mint a fenekező technikánál volt, így mindenképp erős botot kell választanunk. Az előző részben megismert Silver Carp Feeder 360SXC tökéletes ehhez a módszerhez is, ám a rezgőspicc ez esetben indokolatlan, így inkább válasszuk a Silver Carp Float 360SXC botot! Ez is bitang erős pálca, de csak három tagos, rezgőspiccek nélkül.
Az orsó kérdését nem részletezem, mert az semmiben sem tér el az előzőleg megismert nyeletőfékes Big Rivertől.

A By Döme TEAM FEEDER Silver Carp Float bot kifejezetten az úszós technikákhoz való
Ahogy mindegyik busázó módszernél, ennél is az egyszerűségre törekszünk
A Float bottal is könnyedén be lehet juttatni a nagyméretű gombócokat
Fontos, hogy a dobásoknál mindig nagyon figyeljünk oda, mert nagy terhet kell eldobni, ami mindig rejt némi veszélyt magában
Mondanom sem kell, hogy úszós horgászat esetén is fonott zsinór van a Big River orsók dobján

Csali-felkínálás mélységének kiválasztása
Az optimális vízmélység minden vízterületen és időszakban más és más, mivel, a busák számára kívánatos plankton előfordulásának mélysége is eltérő lehet. A legtöbb vízen azonban a 1,5 méteres mélység az, ami a legjobban működik. Ez több szempontból is jó, hiszen ebben az esetben arra is kell gondolni, hogy a végszereléket hatékonyan tudjuk bejuttatni. Az ütköző miatt kizárólag akkora mélységet tudunk meghorgászni, amekkora zászlóval képesek vagyunk bedobni. A 1,5 méter ebből a szempontból is a lehető legjobb!

Bárhová is megyek, először olyan 1,5 méteres eresztéket állítok, így a gombócot másfél méterrel a felszín alatt kínálom fel
Eltelik néhány másodpercbe, míg az úszó felemeli a nagy gombócot

Etetőanyag, csali
Az előző epizódban már megismerkedtünk a Big River - Busa etetőanyaggal, amely alkalmas fenekező és úszós busahorgászathoz egyaránt. Mindössze egyetlen dolgot lehet rajta változtatni, mégpedig azt, hogy a tapadóképességét érdemes megnövelni. Sokféle adalékot próbáltam már, de a legjobbnak a hazai kereskedelmi forgalomban 2024-ben megjelenő Haldorádó Top Method Feeder - White Carp etetőanyagunk bizonyult. Ez egy púder finomságú, hófehér method kaja, amely bővelkedik mindenféle gabonaszármazékban, és illata leginkább a vaníliapudingéra emlékeztet. Ezek a tulajdonságok már önmagukban is alkalmassá tennék busázáshoz, ám kicsit túlvizezve elképesztően jól tapad, mégis lassan, de folyamatosan oldódik. Egy csomag White Carp alkalmas egy vagy két csomag Big River - Busa etetőanyag oldódásának lassítására, így a gombóc akár 25-30 percet is megmarad a spirál kosárban.

A Big River - Busa kiváló úszós módszerhez is
A 2024-ben megjelenő Top Method Feeder - White Carp meglassítja a Busa kaja oldódását

A csali ennél a technikánál is ugyanaz, tehát technopufi! Ebben az esetben azonban a horgok teljesen máshol helyezkednek el, és nem a felülről, hanem az oldalról érkező halak megfogása a feladatuk. Így aztán nem kell nagyméretű, előkét is meglebegtető méretű pufit feltenni, hanem elegendő akkora, amely éppen csak kikönnyíti a horgot, sőt, ha épp nem teszünk a horogra semmit, az sem probléma.

A kosarat előre meggyúrt etetőanyaggal kell megtölteni, először a bordáig
Ezt követően rétegről rétegre kell jó erősen rádolgozni a gombócra
Ne felejtsük el a horgokat kissé visszanyomni a gombócba, így biztos, hogy nem keletkezik gubanc a dobás közben
Ehhez a technikához is egyetlen csalit érdemes használni, az pedig a technopufi
Akkora golyócskát szabad ráhúzni a horogra, amely biztosan nem emeli fel a horgot, mindössze kikönnyíti azt
A távtartó optimális helyzetben tartja a horgokat
Fárasztás közben sem kell félni a szerkezet szétesésétől, ugyanis a terhelés többszörösét bírja ki az úszós szerelék minden eleme

Horgászat menete
A fenekező technikánál az alapozó etetés volt az, amellyel kezdtük a pecát. Nos, úszózásnál ez nem célravezető, mert a horgászat mélysége és a fenék, ahová az alapozó gombócok merülnének, több méterre lehetnek egymástól. Így aztán egyből lehet élesre tölteni a végszereléket és bevetni a kívánt helyre. Nem kell túl pontosnak sem lenni, hiszen nem egy pontot, hanem egy mélységet horgászunk meg. A lényeg, hogy nagyjából egy sávba dobáljunk.
Amire érdemes figyelni, hogy a horgokat kicsit vissza kell bökni a gombócba annak érdekében, hogy azok még véletlenül se gubancolódjanak össze dobáskor.

Dénes nagy ismerője a Dunának, ő mutatta az ígéretes, Dunaföldvár közelében található öblöket, amelyekben hemzsegnek a planktonevők
Az első látogatásunkkor ideális vízállás fogadott minket, és meghökkentően sok busát tudtunk fogni!
A horgászat után jött egy nagy árhullám, amely a forgatás napját megelőző napokban kezdett levonulni, így minket a második látogatásunkkor még elég zavaros víz fogadott
Sokáig elég kilátástalannak tűnt, hogy tudunk halat fogni ebben a „kávéban”, de kitartásunk azért csak meghozta a halakat
Nem szoktam aromát használni busahorgászaton, de végső elkeseredésemben elővettem a kocsiból a 4S Method Pellet Spray - Papaya & Mangót, melynek pirosas felhője, úgy tűnik, tetszett a halaknak
Csak sikerült busát fognunk az ideálisnak egyáltalán nem mondható körülmények közt is!
A késő délutáni órákig kellett várnunk a planktonevőkre, sőt, egészen estig kitartottunk
A fogási naplóba már erős szürkületben kerültek bevésésre a kötelező adatok

Az ütemet elsősorban a kapások kialakulása határozza meg, de véleményem szerint nyugodtan lehet 20-25 percig békén hagyni a cuccot, és csak utána frissíteni.
A legizgalmasabb rész, amikor meg-megmozdul az úszó, és buborékok jelennek meg körülötte. Akkor már lehet tudni, hogy valaki ott ólálkodik. Aztán amikor heves táncba kezd, elindul oldalra vagy esetleg nyom nélkül eltűnik, akkor lehet megfeszíteni a zsinórt és akasztani! Higgyétek el, nagyon szórakoztató módszer ez is, de a mellékelt film megtekintésekor erről saját magatok is meggyőződhettek!

Írta: Sipos Gábor
Képek, videó: Bank Bálint

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.