Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású, új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről. Ebben az írásban és videóban a 6 új tagot számláló botcsaládot szeretném bemutatni.
Meggyőződésem, hogy a nagy pontyok mellett a legtöbb horgász számára a nagy harcsák még az igazán vágyott halak. Ki ne szeretné összemérni erejét vizeink csúcsragadozójával?! Folyamatosan új kalandokra, új élményekre és halakra vágyok én is. Tudásszomjam csillapíthatatlan! Most a nagy harcsák nyomába eredünk kollégáimmal és örömmel osztunk meg minden új és hasznos tapasztalatot veletek is! Érdemes lesz most is velünk tartani!
Az Avid Carp digitális mérleg könnyebbé teszi a halak pontos, szakszerű mérlegelését. A szupererős rozsdamentes acél váz, egy erősített, öntött testen van elhelyezve, így aztán ellenáll a nagy halak mérlegelése során fellépő igénybevételnek és megterhelésnek. A beépített, kihajtható karok rozsdamentes acélból készültek, és ergonomikusan lettek kialakítva, hogy nagy tömeg megtartása esetén se legyen kényelmetlen.
Tulajdonságok:
- Akár 60 kilogrammig képes pontosan mérni.
- A hátulról megvilágított kijelző megerősített burkolat védi a beázástól, és a mechanikai behatásoktól.
- Az egyszerű 3 gombos elrendezés a digitális mérleg használatát nagyon egyszerűvé teszi.
- Egy gombnyomással könnyedén megváltoztathatja az egységeket fontról, kg-ra.
- A mérleg tetején lévő rozsdamentes acél karikával lehet állványhoz erősíteni, alul pedig visszahúzódó fekete rozsdamentes acél horogra kell akasztani a mérlegelő hálót.
- A kijelzőn lévő ikon figyelmeztet, ha merülőben van az elem.
- 1 db 9 v-os elemmel működik.
- Neoprén védőtokkal kerül forgalomba
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az Avid Carp digitális mérleg könnyebbé teszi a halak pontos, szakszerű mérlegelését. A szupererős rozsdamentes acél váz, egy erősített, öntött testen van elhelyezve, így aztán ellenáll a nagy halak mérlegelése során fellépő igénybevételnek és megterhelésnek. A beépített, kihajtható karok rozsdamentes acélból készültek, és ergonomikusan lettek kialakítva, hogy nagy tömeg megtartása esetén se legyen kényelmetlen.
Tulajdonságok:
- Akár 60 kilogrammig képes pontosan mérni.
- A hátulról megvilágított kijelző megerősített burkolat védi a beázástól, és a mechanikai behatásoktól.
- Az egyszerű 3 gombos elrendezés a digitális mérleg használatát nagyon egyszerűvé teszi.
- Egy gombnyomással könnyedén megváltoztathatja az egységeket fontról, kg-ra.
- A mérleg tetején lévő rozsdamentes acél karikával lehet állványhoz erősíteni, alul pedig visszahúzódó fekete rozsdamentes acél horogra kell akasztani a mérlegelő hálót.
- A kijelzőn lévő ikon figyelmeztet, ha merülőben van az elem.
- 1 db 9 v-os elemmel működik.
- Neoprén védőtokkal kerül forgalomba
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.