Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Íme, a Delphin Area Carpath ágytáska! Tökéletes kialakítás és a legjobb minőség jellemzi ezt az ágytáskát. A szállításnak, hordásnak 3 módját teszi lehetővé. A első lehetőség a vállon át való viselet, melyet a párnázott szíj tesz kényelmessé. A második a fülek segítségével függőlegesen, a harmadik pedig vízszintesen. Az erős cipzár biztosítja a hosszú életartamot. Méretes ágyaknak is elegendő hely van a táska belsejében, így a pakolás nem vesz el sok időt.
Méret: 95x80x26 cm
A Carpath dizájn egy egyedülálló és szabadalmaztatott konstrukció a Delphin cégtől, mely a terepszínű álcázást, valamint a ponty sziluetteket foglalja magába, ezek egyvelege alkotja ezt a naturális, modern mintázatot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Delphin Area Carpath ágytáska! Tökéletes kialakítás és a legjobb minőség jellemzi ezt az ágytáskát. A szállításnak, hordásnak 3 módját teszi lehetővé. A első lehetőség a vállon át való viselet, melyet a párnázott szíj tesz kényelmessé. A második a fülek segítségével függőlegesen, a harmadik pedig vízszintesen. Az erős cipzár biztosítja a hosszú életartamot. Méretes ágyaknak is elegendő hely van a táska belsejében, így a pakolás nem vesz el sok időt.
Méret: 95x80x26 cm
A Carpath dizájn egy egyedülálló és szabadalmaztatott konstrukció a Delphin cégtől, mely a terepszínű álcázást, valamint a ponty sziluetteket foglalja magába, ezek egyvelege alkotja ezt a naturális, modern mintázatot.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.