Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Delphin Area Carry Carpath 3XL egy igazán nagy méretű és nem kevésbé praktikus táska mindenféle horgász kiegészítő tárolására, szállítására. Úgy tervezték, hogy meghatározó hangsúlyt fektettek a gyakorlati felhasználásra, a tartósságra, illetve a kedvezőtlen időjárási körülményekkel szembeni ellenálló képességre. A táska minden oldalán 6 mm-es párnázattal van ellátva, hogy a felszerelések maximális védelmet élvezhessenek. Tartalmaz még egy kivehető és állítható tépőzáras középső válaszfalat is, amely szintén párnázott. Az egész táska rendkívül kompakt és stabil még akkor is, ha teljesen üres. A táska teljes alja megerősített, 5 cm magas, vízálló réteggel van felszerelve, amely lehetővé teszi a táska nedves felületre történő lerakását. Ez még stabilabbá teszi és jobban megőrzi az alakját. Mindkét oldalon két terjedelmes zseb, elöl pedig egy kisebb dupla zseb található.
Belül egy újabb nagy hálós zseb kapott helyet. A belső teret más Area táskák könnyű tárolására tervezték. A vállpánt rendkívül puha párnája, vagy a kézben tartott praktikus fogantyúk maximális kényelmet nyújtanak.
A táska minőségi cipzárral van felszerelve. A külső cipzár műanyag húzózsinórral van ellátva, amely a végén kiszélesedik, ezért gyorsan megfogható. A táska dizájnját kiegészíti az egyedi barna Carpath terepminta, ponty sziluettekkel.
A 3XL műszaki paraméterei:
A Carpath dizájn egy egyedülálló és szabadalmaztatott konstrukció a Delphin cégtől, mely a terepszínű álcázást, valamint a ponty sziluetteket foglalja magába, ezek egyvelege alkotja ezt a naturális, modern mintázatot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.