Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A csali alapját egy 100%-ban természetes anyagból készült gumis állagú, naturális pellet képezi. Speciális anyagösszetételének köszönhetően képes könnyedén magába szívni a nyomelemekben és fehérjékben gazdag fermentált alaplevet, a precízen adagolt aminokat, vitaminokat és ásványi anyagokat. A csali karakterét, ízét és színét meghatározó alaplé más néven, a csali tároló folyadéka, ugyanazzal a fermentációs eljárással készült, mint a FermentX etetőanyagok és magvak. A vízbekerülés után azonnal elkezd dolgozni és az attraktánsokban gazdag fermentált folyadékot fokozatosan, hosszú idő alatt szivárogtatja magából, olyan mint egy jeladó, amelyet nem fognak a környéken úszkáló halak elkerülni. Újdonságtartalma abban is rejlik, hogy vízben nem oldódó (ott akár több napot is kibíró), de teljesen természetes anyagból készült, nem gumi, nem műanyag! Természetes eredetének köszönhetően a halak nem tekintenek rá idegen anyagként.
12 és 16 mm-es méretben kerül forgalomba. A csomagolása sem a megszokott, a csalik egy dupla rétegű műanyag tasakban, a tároló folyadékban ázva várják a bevetést. Nagyon erős a szelektáló hatása, amely nem feltétlenül a méretének, hanem a markáns savas ízének és karakterének köszönhető.
Felkínálható önállóan, hajszálelőkén vagy quick stop segítségével. De nagyon hatékony más bevált nagyhalas (tigrismogyoró, kukorica, pellet, SpéciCorn Mega) csalikkal kombinálva is. A kreatív amur- és pontyhorgászok új titkos fegyvere lehet ez a felmelegedett vizekben!
Ízváltozatok: Tejsavas Betainos, Tejsavas Ananász, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Mézes Pálinka, FX1
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.