Rendezés

Videóval

Method suli 28. rész – május

Sipos Gábor 2023-05-13
Rendhagyó módon ez az írás nemcsak egy önálló horgászatot fog bemutatni, hanem így, a versenyszezon elején szeretném átfutni azt a MOHOSZ által hitelesített Method Feeder versenyszabályzatot, melyben az előző évekhez képest több jelentős változás is történt. Ez persze nem azt jelenti, hogy kizárólag azok találnak hasznos dolgokat az írásban, akik versenyeznek, mert sok olyan tippet is szeretnék adni, melyek segítségével eredményesebbé válhatnak a hétköznapi horgászatok is!

Indul a versenyszezon

Bank Bálint 2023-05-11
Már javában zajlanak a 2023-as horgászversenyek selejtezői. Úgy érzem, egy hónappal saját megmérettetésem előtt eljött az idő a célzott felkészülésre. Mit jelent ez? A következő sorokban részletesen elmondom!

Kora tavaszi potykák

Őri Tibor 2023-04-07
E vasárnapon ismét kilátogattam a Zalaszentgyörgyi-tóra pár pikkelyest becserkészni feederrel. A naptárban már bőven tavaszban járunk, ezt viszont az időjárás nem így gondolta… Sebaj, az időjósok jövő hét közepétől már kedvezőbb feltételeket ígérnek a pecához. Addig is nézzük, mi történt aznap!
Videóval

Method suli 27. rész – március, április

Sipos Gábor 2023-03-25
A népszerű methodos tavak, vagyis az intenzíven telepített vízterületek már kora tavasszal viszonylag könnyű horgászatokkal kecsegtetnek. A nagy halsűrűségnek köszönhetően néhány óra alatt akár egy tucat pontyot is meg lehet fogni, hiszen a halak már táplálkoznak, és még ha lassan is, de azért folyamatosan melegszik a víz. Ebben az epizódban elsősorban olyan praktikákat mutatok, amelyek a távolabbi régiók meghorgászása során lehetnek hasznosak.

Tavaszi meglepetés

Horváth Ádám 2023-03-05
Egyetlen olyan tényező van, ami a téli időszakban meg tudja keseríteni a horgász életét… Ez nem más, mint szembesülni a befagyott vizek látványával. Lékhorgászatra ugyan akad lehetőség, de ha a jégtakaró nem elég vastag, arra aligha merészkedünk rá. A pár centiméteres jég pedig abszolút meggátolja a horgászatot. Több gyógymód is javallott ilyenkor az elvonási tünetek enyhítésére. Horogelőkék kötése, botok és orsók tisztítása és karbantartása. Még egy opció, amikor passzív módon harmincadjára is átadjuk magunkat annak az élménynek, amelyet kedvenc horgászfilmünk tud számunkra nyújtani. Megfogadtam, hogy amint kiolvad kedvenc horgásztavam, azonnal szerencsét próbálok – mindezt főképp a teljes gyógyulás reményében.
Videóval

Pesti mesék – V. rész – Jég veled!

Holler Imre 2023-02-27
A környékbeli tavakat még jócskán jégpáncél borította, és az élő Duna vízállása sem volt éppen ideális, így néhány hétre száműzve lettem a vízpartról. Aztán egy februári hajnalon kocogás közben épp az öreg folyóra tartottam terepszemlére, mikor a hídról lenézve megláttam, hogy az öbölben van egy kisebb terület, mely nincs jég alatt és meghorgászható. Nem is késlekedtem sokat, a szó szoros értelmében hazaszaladtam, s rövidesen újra vízparton találtam magam…

Hideg vízben pellettel

Bank Bálint 2023-02-14
Manapság az eredményes horgászat egyik kulcsa a különféle pelletek használata. Az elmúlt években annyira népszerűvé vált ezek etetőanyag funkciójú alkalmazása, hogy vannak tavak, ahol hagyományos por állagú kajákkal alig lehet már halat fogni. A mai horgászatot arra szántam, hogy különböző pelletkeverékeket próbálgassak, kiderítsem, van e köztük különbség, és ha igen, mennyire jelentős. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, tarts velem!

Egy nap tavasz a télben

Bank Bálint 2023-02-12
Ebben az időszakban minden reggel miután kikapcsolom az ébresztőt az első dolgom az, hogy megnézem az időjárást. Keresem azokat a napokat, amikor a tél enged kicsit a szorításból, és felmelegszik a levegő. Elszánt horgásznak tartom magam, de azért mégiscsak jobb 8-10 fokban pecázni, mint 2-3-ban. Szerencsére sikerült kifognom egy ilyen tavaszias napot a mai horgászathoz, így nem volt kérdés, hogy kilátogatok a vízpartra néhány szép hal reményében.

Harcsás method nagy pontyokkal

Döme Gábor 2023-02-11
Európai pontyos körutam során, 2022 októberében Bulgáriába látogattam el, hogy tanulmányozzam az ország pontyhorgász kultúráját és találkozzak forgalmazónkkal, Sunay Sabrievvel is. Természetesen a horgászat sem maradt el, amely során több olyan meglepetésben volt részem, amelyre egyáltalán nem számítottam. A kapitális pontyok között több termetes harcsát is sikerült method feeder technikával fognom. Mindezt hogyan? A filmből és írásból kiderül!
Videóval

Method suli 26. rész – január, február

Sipos Gábor 2023-02-04
Amilyen gyorsan eltelt 2022, olyan lassan indul az új év. Nehéz visszatérni a hétköznapokba és újra a napi rutin szerint élni. Ami szokatlan, hogy meglepően enyhe időt hozott az év eleje. Jégnek nyoma sincs a tavakon, de még csak különösebben hideg sincs! Minden adott ahhoz, hogy elcsábuljunk egy kis új évi pecára, bár az is lehet, hogy mire ez a film és írás megjelenik, már inkább korizni lehet, nem pedig horgászni! No, de éljünk a mának és használjuk ki, ha jó idő van!
Videóval

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 23. rész – Januári pontyok

Döme Gábor 2023-01-22
Január van, a tél közepén járunk, és tél tábornok bekeményített. Nappal sem enged a szorításából és a környékünkön található összes tó felszínét vastag jégpáncéllal fedte be. De bármilyen hihetetlenül is hangzik, van az országban néhány olyan mély vizű bányató, amelyek még nem fagytak be, és most is meghorgászhatók!

Téli BlendeX method az ivacsi Haldorádó-tavon

Holler Imre 2023-01-12
Az esztendő talán utolsó jégmentes időszakát kihasználva egy olyan vízterületre látogattam el, ahová több mint két évtized után térhettem vissza. Ifjúsági horgászként szerzett élményeim helyszíne az évek alatt alaposan megváltozott, azonban nagy reményekkel és boldogan foglaltam el horgászhelyemet a vízparton. December végén, az erősen lehűlt vízben, gyakorlatilag mindenféle helyismeret nélkül vágtam neki a horgászatnak...

Fél nap az ismeretlenben

Pályi Róbert 2022-12-21
A választásom egy szép, közel 8 hektáros tóra esett, melynek átlag vízmélysége nem több 1,5 méternél. Izgalmasan alakult itt a napom, szép halakat köszönhettem a Haldorádó termékeknek, ezeket szeretném most megmutatni.
Videóval

Method suli 25. rész – november -december

Sipos Gábor 2022-12-03
A késő őszi, téli horgászatoknak a hangulata semmivel sem összehasonlítható. A hideg hajnalok, párás, ködös reggelek és a különleges, elmúlást idéző illatok varázsolják ezeket a vízparton töltött napokat széppé. Nyilván, ha horgászni megy az ember, akkor a halfogás sem elhanyagolható tényező, de kevésbé lepődünk meg azon, ha ilyenkor már csak ímmel-ámmal csipegetek a halak, ellentétben azzal, amit a meleg vízi pecáknál tapasztaltunk. Ebben a részben a hideg vízi horgászatokra szeretnék tippeket adni, úgyhogy ha nem vagy „fázós”, akkor érdemes velem tartanod!

Bécsben jártam

Döme Gábor 2022-11-10
Nem azért utaztam most Bécsbe, hogy megismerkedjek a város nevezetességeivel. Régóta szerettem volna már fővárost átszelő Duna e szakaszán is horgászni, próbálkozni. Ennek most, 2022 októberében jött el az ideje. A képes beszámoló mindent elárul, hogy milyen élményekben és fogásokban volt részem.

Kora őszi nagy pontyok

Borbiró Ádám 2022-10-11
„Csípős” hideg éjszakák, nyárias meleg nappalok, lassan, de folyamatosan csökkenő vízhőmérséklet. Ezek a kora ősz legfőbb jellemzői, amely egyet jelent a legjobb nagy pontyos időszak kezdetével. Tartsatok velem, és megmutatom, hogy nálam hogyan indult az őszi szezon!

Tejsavas őszi pontyok

Borbiró Ádám 2022-10-07
A nyári horgászatok egyértelmű sikertermékei a tejsavas erjesztésű etetőanyagok, magvak és az ezekhez passzoló csalik. A felmelegedett vizekben ezekkel a csalogatóanyagokkal – némi túlzással – az adott tó összes halát ki lehetne fogni. Az ősz beköszöntével viszont egyre kevesebben szavaznak bizalmat e termékeknek, pedig amíg vizeink hőmérséklete drasztikusan le nem csökken, eredményesen használhatók!

Method suli 24. rész – szeptember-október

Sipos Gábor 2022-10-01
Elérkezett az ősz, és még ha lassan is, de azért hűlnek a vizek. Tetszik, vagy sem, az időjárással átalakul a horgászat is, és változtatni kell a nyári, jól bevált stratégiáinkon, ha eredményesek szeretnénk lenni. De nemcsak a változó körülményekhez csiszolni a módszerünket, hanem ahhoz is, hogy ebben az időszakban már jóval kevesebb időt tudunk a vízparton tölteni, mint az elmúlt hónapokban. Gyorsítani kell a horgászatot, még ha ezzel a kapásra várás izgalmas perceit vesszük is el!

Nagy csali, nagy hal?!

Borbiró Ádám 2022-09-25
A címben felállított tézissel alapvetően nem értek egyet, viszont a közelmúltban egy horgászatom újfent rávilágított, hogy bizony vannak olyan vízterületek és szituációk, amikor a siker érdekében szükség van a nagyméretű csalikombinációkra. E horgászatom legizgalmasabb pillanatait szeretném megosztani veletek és azokat az ötleteket, megoldásokat, amik végül eredményhez vezettek!

Őszi amurozás 1. rész

Bank Bálint 2022-09-18
Nyáron a sporthorgászok egyik, ha nem legnépszerűbb célhala az amur. Köztudott, hogy ez a halfaj a felmelegedett, nyárias időben a legaktívabb, és ilyenkor a legkönnyebb megfogni. Az elkövetkező írás(ok)ban azt szeretném nektek megmutatni, hogy ősszel, a lehűlő vízben hogyan lehet eredményesen horgászni amurra.
Videóval

Method suli 23. rész – augusztus

Sipos Gábor 2022-08-27
Nemsokára véget ér a nyár, és beköszönt az ősz, a nagy pontyok horgászatának legjobb időszaka. Így aztán mi is lehetne a legújabb téma, mint a célzott nagyhal-horgászat? Ennek bemutatásához az ország egyik olyan tórendszerére látogattam el, amely híres a kapitális pontyairól és arról, hogy itt akár néhány órás pecák alatt is olyan halakat lehet fogni, amelyekre máshol akár hónapokat kell várni. Gondolom, a látványból már kitaláltátok, a Maconkai-víztározó gáti szakaszán vagyok.

Bojlis method

Borbiró Ádám 2022-07-25
Évek óta foglalkozom a nagy csalis, bojlis, method-feeder horgászattal. Rengeteg vízparton eltöltött óra, megannyi kísérlet, számtalan felejthetetlen élmény és kudarc után úgy vélem, tökéletesen összeállt az a módszer és technika, ami egyértelműen működik és fogós. Ezt kívánom most részletesen bemutatni egy Csaba-tavi horgászatom keretein belül.

Halak a lábunk alól

Bank Bálint 2022-07-19
Versenyeken bevett szokás, hogy a horgászat végén vagy akár már korábban is a partközeli zónákban keressük a halakat, általában nem is eredménytelenül. Sokszor nem kell óriásikat dobni ahhoz, hogy tudjunk halat fogni, sőt, gyakran a legnagyobb halak is a parthoz közel keresik a táplálékot. Mindezek ellenére azt vettem észre, hogy a hétköznapi horgászatok során nem sokan alkalmazzák ezt a technikát, így ezt az írást arra szánom, hogy esetleg meghozzam a kedveteket egy ilyen pecához.

Nagysziget ostroma

Erdélyi Róbert 2022-07-10
Ezúttal baráti kísérettel vágtam neki a következő túrámnak. Felvidéken, azon belül is Nagyszigeten, egy igazán vadregényes környezetben pihentük ki a hétköznapok fáradalmait. Ez a történet jobbára a barátokkal való kapcsolatot fogja bemutatni, de egy-két érdekességet, praktikát is szeretnék nektek megmutatni. Jó társaságban a hal is jobban kap! :-)
Videóval

Method suli 22. rész – június-július

Sipos Gábor 2022-07-09
A nyári horgászatok teljesen más stratégiát igényelnek, mint a tavaszi, felmelegedő vízben történő pecák. A halak ugyanis a 20 Celsius-fokot is meghaladó hőmérsékletű vízben nagyon gyorsan emésztenek és az idejük nagy részét táplálkozással töltik. Ebben az időszakban nem kell „könyörögni” nekik, hogy felvegyék a csalit, mert ilyenkor kivételesen azt csináljuk, ami a halnak is jó, táplálékot juttatunk be számukra, olyat, amire szükségük van. Ebben a részben, vagyis inkább dupla részben, a nyári method stratégiákból kettőt is bemutatok! Becsöngettek, mindenki üljön a helyére!
Videóval

Methodos újdonságok: 3 ország közös fejlesztései

Döme Gábor 2022-06-25
Ezúttal a Romániában található Radesti-tavat látogattam meg, ahol Bolgár Gézának, a romániai Haldorádó Feeder Team vezetője meghívásának eleget téve horgásztunk.

Tükörpontyok Sándorfalváról

Borbiró Ádám 2022-06-17
Az idei évre kitűzött céljaim egyike, hogy minél több, számomra új és ismeretlen vízterületen próbáljak szerencsét. Lakhelyem, Hódmezővásárhely vonzáskörzetében némi túlzással hemzsegnek az ígéretes, jobbnál jobb horgászvizek, így nekem „csak” annyi a dolgom, hogy ezeket sikeresen meghorgásszam!

Rapid Feeder 4. rész - Method stratégia ismeretlen tavon

Döme Gábor 2022-06-04
Lengyel, magyar – két jó barát a kezdősora annak a rímbe szedett közmondásnak, amelyet Lengyelországban és Magyarországon csaknem mindenki ismer, és amely a két nép történelmi barátságát példázza. A horgászkultúrájuk, szokásaik, halfaunájuk azonban nemigen ismert a magyar horgászok számára.
Videóval

Method Suli 21. rész – Május

Sipos Gábor 2022-05-21
Májusban végre minden kizöldül, és szinte pezseg az élet a vízparton. Melegednek a vizek, és éjjel sem hűl már le az idő, így minden adott ahhoz, hogy végre az amurok is aktivizálják magukat. E hal horgászata igazi nyári elfoglaltság, viszont nem annyira összeegyeztethető a method technikával. Ennek oka, hogy a torpedóhorgászat legfontosabb pontja, hogy sok kaja kell hozzá! Ez töltögetős módszerrel nem kivitelezhető, vagy mégis?
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.