Rendezés

Csapatépítés Palotavároson

Bank Bálint 2022-05-20
A mai horgászat alkalmával ismét egy számomra új vízterületre látogattam el. Palotavárosi Felső-tavon vettük üldözőbe a halakat kis csapatommal, Atival és Levivel. Ez a horgászat egyben volt örömpeca, hisz mindannyian sok halat fogtunk, illetve számomra versenyfelkészülés is, ugyanis az év első versenyén ezen a tavon próbáltam minél jobb eredményt elérni.

Tavaszi rapid peca

Őri Tibor 2022-05-18
Sándor, József, Benedek meghozta a meleget, nem is akárhogy! Szó szerint a héten berobbant az igazi tavaszias idő, amire minden horgász régóta várt. 15-20 fokos nappali hőmérsékletnek örvendhetünk. Nem is tudtam a hétvégét kivárni, ezért összekészítettem a horgászfelszerelésem egy rapid pecára.

Ezt nem lehet megúszni szárazon!

Erdélyi Róbert 2022-05-14
Tavasz az új élet fakadásának ideje. A nap eloszlatja a homályt, üde csókja életre kelti az alvó természetet. Tavasz, tavasz, hol vagy már? Várunk mi nagyon már! Ember szívét felmelegítsd, a szomorú ember lelkét megelevenítsd! Úgy tudom, itt leszel már, és a fák, virágok újra rügyezni fognak már!

Háborítatlan halak nyomában

Bodnár Zsolt 2022-04-30
Egy új vízterület felfedezése mindig nagy izgalmat és kíváncsiságot jelent számomra, legfőképpen akkor, ha a kiszemelt tó szinte „horgász szűznek” tekinthető. Egyik horgászatom alkalmával épp egy ilyen vízen tettem próbára tudásomat és csalogatóanyagaimat.

Először Törökbálinton

Bank Bálint 2022-04-27
A mai horgászaton a Törökbálinti Horgászparkba látogattam el. Számomra új volt ez a vízterület, ami azért érdekes, mert korábban 10 éven át jártam ide sportolni, mégse voltam ezen a tavon horgászni egyetlen egyszer sem. Nos, ma megtört a jég, és bátran kijelenthetem, hogy kellemes csalódás volt ez a peca.
Videóval

Method suli 20. rész – Április

Sipos Gábor 2022-04-23
Több olyan kérdést kaptam az idei Method suli epizódok megjelenését követően, hogy ha ennyire jó és fogós a micro pellet, akkor miért van annyiféle etetőanyag, sőt, mi értelme olyan kaját gyártani, amelyben már gyárilag van micro pellet? Teljesen érthető, hogy a széles kínálatba könnyű belezavarodni, így megpróbálok ebben a részben egy-két tippet adni az etetőanyagos horgászatot kedvelő pecásoknak, valamint megmutatni, mely helyzetekben lehet előnyösebb a pellettel szemben az etetőanyag. Tartalmas rész lesz ez is!

Versenyzés ismeretlen vízen

Bank Bálint 2022-04-22
A múlt hétvégén részt vettem egy baráti versenyen egy olyan tavon, ahol még sose horgásztam. Mivel a verseny nagyon izgalmas volt, és egész jól is szerepeltem, arra gondoltam, beszámolok nektek róla, méghozzá úgy, hogy megosztom veletek, hogyan és miként érdemes egy olyan tavon felépíteni a horgászatot, ahol még sose pecáztunk. Ha kíváncsivá tettelek, akkor tarts velem!

Tavaszkezdő methodozás

Bank Bálint 2022-04-14
Elérkezett a tavasz. Egyre gyakoribbak a 8-12 fokos, napsütéses napok, és ezzel együtt egyre nő a halak kapókedve is. Pont egy ilyen ígéretes nap volt a mai, így kilátogattam a Palotavárosi Felső-tó partjára egy jó peca reményében. Szerencsére gyönyörű időben tudtam éhes halakra horgászni, szóval, nem lehetett unatkozni egy percig sem.

Tavaszi rezdülések

Horváth Viktor 2022-04-08
Vizeink hőmérséklete folyamatosan emelkedik, békéshalaink is egyre több táplálékot vesznek magukhoz és keresik is a jobbnál jobb falatokat. A mai horgászatot igazából az előre bejelentett áramszünet miatt tudtam megvalósítani – ha már így alakult, akkor irány a vízpart! A béke, csend és nyugalom egy horgásznak nem unalom.

Hideg vízi vándor methodozás

Bodnár Zsolt 2022-03-30
A téli hónapok beálltával – vagy miután az enyhébb idő kiszabadítja a jég fogságába esett tavainkat – nincs könnyű helyzetben az, aki dacolva a hideggel és faggyal pontyhorgászatra adja a fejét. Akinek nem lenne elég, hogy az időjárás ellene dolgozik, annak még a dermedt halak eszén is túl kell járnia. Egy jól megválasztott horgászati módozattal azonban még ilyenkor is igen eredményesek lehetünk!
Videóval

Method suli 19. rész – Március

Sipos Gábor 2022-03-25
Sokszor esik szó arról, hogy miként lehet szelektálni method technikánál. Véleményem szerint nagyon nehéz ennél a módszernél azt meghatározni, hogy milyen méretű ponty vegye fel a horgunkat, hiszen az átlagos method csalik pont ugyanúgy beférnek egy 2 kilós ponty szájába, mint egy nagyobb példányéba. Szóval, ha szigorúak szeretnénk lenni, akkor kijelenthetjük, hogy methoddal nem lehet szelektálni a halméretet… vagy mégis!?
Videóval

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 26. rész – Amikor berobban a tavasz

Döme Gábor 2022-03-21
Biztosra veszem, mindenkit foglalkoztat, hogy mi történik a halakkal egy markáns hidegfront-betörés előtt, vagy éppen egy erőteljes melegfront-beáramlás után. Hol vannak, mit csinálnak ilyenkor pikkelyes barátaink? Vajon táplálkoznak, horogra csalhatók? Valóban hatással vannak rájuk ezek a frontok, vagy csak mi gondoljuk ezt túl? Számos ezzel kapcsolatos kérdés foglalkoztat!

Kora tavaszi pontyos praktikák

Bugyinszki Gábor 2022-03-19
Vizeink épphogy csak kiolvadtak, a hidegvíz ellenére nem kell lemondanunk az eredményes horgászatról, pontyfogásról! Nagy előnyben részesítem ebben az időszakban a kisebb kiterjedésű, (gyorsabban felmelegedő) sekélyebb tavakat, ahol jó eséllyel foghatunk pontyot, pontyokat, ha kellően felkészültek vagyunk. Ebben a cikkben éppen egy ilyen vízre látogattam el, ahol jó néhány fogós praktika kerül terítékre. Tartsatok Velem és mutatom is a szóban forgó horgászat legfőbb eseményeit…

Methodozás Hidegvölgyben

Németh Kornél 2022-03-17
A Siófok közelében található Hidegvölgyi Horgásztóra látogattam el. A nagyobb testű pontyokat vettem üldözőbe, nem is eredménytelenül, sőt a nap tartogatott számomra meglepetéseket is.

Téli rapid feeder

Borbiró Ádám 2022-03-04
Az időjárás és egyéb körülmények együttes hatása miatt egészen február elejéig kellett várnom az idei esztendő első horgászatára. Bár az első próba nem volt túl sikeres, végre vízparton lehettem és a kapásokat várhattam. Pár nappal később a folytatás már merőben másként alakult, és egy újabb, számomra (majdnem) ismeretlen tavon sikerült szép, téli pontyokat fognom. Hogy melyik ez a vízterület és, hogy pontosan hogyan is sikerültek ezek a horgászatok? Tartsatok velem, és mindenre fény derül!

Fagypont alatt 2022-ben, az év első hala

Erdélyi Róbert 2022-03-03
A tél fagyos lehelete fut végig az erdő kopár lombjain, deres faágak magányosan vergődnek a kietlen pusztában. A cinegemadár is sátrát bontogatja, majd beköltözik a falvakba, elemózsiára vágyakozva. Dideregnek a facsemeték a fagyott földben, csupaszon, roppan a jég egy szarvasbika alatt hangosan. Nincs más e tájon, aki meleget kívánna azonnal, tán a róka koma az odúban? Vagy talán a fácánkakas a nádasba lapulva? Ki tudja? A horgászt kitartó szíve erősen dobogva, szenvedéllyel telve hajtja, ahogy lábával ropogtatja a fagyott, havas talajt…

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 25. rész – Nagy pontyok a hidegfront előtt

Döme Gábor 2022-02-21
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, nagyon kedvelem és tisztelem a teszthorgászaimat, mert hozzám hasonló módon rendkívül elszántak. Az év bármelyik időszakában, legyen szó kánikulai hőségről vagy zord, téli időjárási körülményekről, mindig a vízparton vannak!
Videóval

Method suli 18. rész – Február

Sipos Gábor 2022-02-18
A horgászat szabadtéri elfoglaltság, így az időjárás gyakran keresztülhúzza a számításainkat, főleg télen. Amikorra beütemeztük a februári epizód forgatását, sajnos még jég uralkodott a tavak nagy részén. Így aztán a horgászat elmaradt, de a tananyaggal haladni kell, és szerencsésére van bőven olyan ismeretanyag, amit az asztal mellől is át lehet adni. Úgyhogy irány vissza az iskolapadba, kötözgetni, szerelni, tekercselni, mert annak van itt az ideje!

Téli pontyhorgászatom

Böde Dávid 2022-02-09
Ezen a télen eddig több időt tudtam horgászattal tölteni, mint a korábbi években bármikor. Az év ezen időszakában már csak egy tavat szoktam látogatni két szempont miatt is: az egyik, hogy közel van a lakóhelyemhez, a másik pedig, hogy garantáltan ez a víz fog utoljára befagyni a környéken, ha annyira bekeményítene a tél. Ez a víz nem más, mint az Orosházán található Új homokbánya-tó.
Videóval

Hideg vízi pontyos praktikák

Borbiró Ádám 2022-01-30
A téli hónapokban évről évre egyre többen horgásznak. Egyre több horgász választja a zord vízpartot meleg szobája helyett, egy „fagyos pontyos” kaland reményében. Mi lehet ennek az oka? Úgy vélem, a legnyomósabb indok, hogy mára olyan modern csalogatóanyagok és szofisztikált módszerek állnak a horgászok rendelkezésére, amelyekkel reális esély nyílik egész évben a pontyfogásra!

Őszi líra

Erdélyi Róbert 2022-01-29
Egy levél a földre hull! Elszaladt egy röpke pillanat alatt a nyár. A nap minden erejét beleadta, hogy a nyár egy felejthetetlen évszak legyen számunkra, de most ő is megpihen. Észak felől szürke felhők törnek előre, akár a katonák a csatatéren. A természet illatozik, színes köntöst húz magára. Párás reggelek, gőzölgő vízfelszín, akár csak egy vulkán a kitörése előtt… Igen, megérkezett számomra a várva várt ősz!
Videóval

Method suli 17. rész – Január

Sipos Gábor 2022-01-28
Már majdnem egy éve annak, hogy a Method suli 16. része megjelent, és akik követik a munkásságom, tapasztalhatták, hogy 2021-ben nem készült több epizód. Ennek oka, hogy úgy éreztük, teljesen kiveséztük ezt az egyszerűnek tűnő módszert, és csak magamat ismételném újra meg újra. Azonban annyi megkeresést és levelet kaptam, amelyekben a folytatást kértétek, hogy végül, úgy határoztunk, folytatjuk a Method sulit, de nem a már megszokott formában, hanem kicsit máshogy. Pontosan mik a tervek? Az alábbi írásból, és filmből megtudod!

Egy őszi Villantós pontyozás története

Bodnár Zsolt 2022-01-10
Az igazat megvallva a cím elsőre talán kattintás vadászatnak tűnhet, mégsem az! Az ősz egy kifejezetten ragadozó halas szezon, azonban nem céltudatosan pontyra szokás ezt művelni, pláne nem villantó csalikkal. Én sem tettem így, ugyanis egy kellemesnek ígérkező október végi napon a Villantó Horgásztó halait vettem ezúttal üldözőbe, nem kevés sikerrel.

KiMAXolt rapid randik a halakkal

Bodnár Zsolt 2021-12-13
Úgy gondolom, hogy a legtöbb horgász számára a hétvége az, amit leginkább vár, hogy végre kedvenc hobbijának hódolhasson. Pedig alkalmanként igen szép élményekkel gazdagíthatnánk magunkat hétköznapokon is, egy fárasztó munkanap után, levezetés gyanánt.

Őszkezdő pontyok Szőkében

Kovács Kristóf 2021-11-14
Ezen a horgászaton kifogtam az első igazi őszi időt a hónapban, annak ellenére, hogy a naptár már szeptember végét mutatott. A levegő a reggeli órákban alig érte el a 15-16 C-fokot. Ezen a hétvégén ismét telepítésre került sor az 1-es és 2-es számú tavakban. Alapvetően ez a horgászat újra nyomatékosította bennem, hogy a titok nyitja mindig az apróságokon múlik, illetve a részletekben rejlik, ezeket szeretném megosztani a kedves olvasókkal, mik is váltak be nekem.

Methodozás a déli fronton

Horváth Ádám 2021-09-10
Nincs olyan horgász, akihez az utóbbi években a feederezés – azon belül is a method technika – ne jutott volna el. Egyszerűsége, költséghatékonysága, univerzalitása elnyerte a horgászok bizalmát. Rengeteg érv szól mellette, de számomra az jelenti a legnagyobb örömöt, hogy a horgászok rájöttek arra, nagyobb eséllyel tudnak vele halat (akár nagy halat) is fogni akár lágyabb felszereléssel is! Nem kellenek ma már vastag zsinórok, vastag horgok, mázsaszám beszórt csalogatóanyag. Ennek is köszönhető, hogy egyre inkább teret hódít halaink egészségének, épségének megőrzése vizeinkben. Kovácshidán jártam e módszerrel, Dél-Baranyában, a déli fronton…

Ismerkedés Háziréttel

Bank Bálint 2021-08-26
Úgy vélem, nem kell senkinek különösebben bemutatni a Háziréti-víztározót. Egy igazán vadregényes, akadókban és nagy halakban gazdag tóról van szó. Az elmúlt időben hallani sok jót és kevésbé jót a vízről, ezért úgy gondoltam, ha már lakhelyemtől csak 20 percre van, megpróbálom megismerni a tavat és a saját szememmel látni, hogy valójában milyen a helyzet. A következőkben az első benyomásomról és tapasztalataimról olvashatsz, ha kíváncsi vagy, tarts velem!

Egy délelőtt Határréten

Bank Bálint 2021-08-19
Tavasszal volt alkalmam a Határréti-víztározón horgászni. Habár sikerült pár szép halat fogni, nem voltam elégedett a halfogással, így megfogadtam, hogy visszatérek még. Nos, ma volt időm egy rövid pecára, így kihasználva az alkalmat újra ellátogattam erre a vízre. Szerencsére ez a peca már sokkal izgalmasabb volt, mint legutóbb, sikerült szép halakat fogni és egy fokkal jobban összeismerkedni a vízzel.

Szeszélyes nádi method

Kovács Kristóf 2021-05-28
Sokszor lehet hallani, hogy frontos időben nem eszik a hal, ezért a horgászok nagy része ilyenkor nem pecázik. Én ezekben nem szoktam hinni és makacsul próbálok halat fogni ezekben az időszakokban is. Ezek a napok általában engem igazolnak, ha az ember azt adja a halaknak, amit szívesen fogyasztanak, lám, lehet néhányat zsákmányolni! Ez a mai napon sem történt másként, sőt, meglepetésemre beugrott egy nem várt vendég is.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.