Catch date: 2023-07-22 19:35:00
Weather: Overcast
Day period: Twilight
Fisherman: martin_kallai
Catch place: BABOHE horgásztó
Weight: 15.6 kg
Bait: gumikukorica
Method: bojlis
Harmadik próbálkozásra végre összejött! Sorozatban a 3. hétvégémet töltöttem el a BABOHE tavain, és bár az előző két pecám alkalmával sem lehettem elégedetlen, hiszen az elsőn sikerült egy 10,50-es tükröst, a múlt alkalommal pedig egy 9,70-es amurt fogni, ez a hétvége elvitte a pálmát. Délutáni érkezést követően sok szabadon lévő horgászállás nem fogadott, így a tó elején ültem le. Az egyik botommal a "nagy tavon" bojliztam, a másik botommal pedig ismét a "kis tavon" próbáltam becserkészni egyet a kapitális amurok közül. Borbíró Ádám néhány nappal korábban egy sikeres horgászatot zárt ugyanitt, és mivel ahol akkor ő horgászott szabad volt, így én is itt próbálkoztam. Az első három óra mozdulatlan spiccel telt, de ezt is vártam, hisz egyetlen amur megfogása volt a cél, nem a haldömping. Ahogy kezdett lemenni a nap, egyre erősebben éreztem a belső hangot, hogy helyet kellene váltani, és a kb. 50 méterrel feljebb lévő állásra tenni a bottartókat, ugyanis innen a nyílt víz is meghorgászható. Az estére jósolt szél és eső jelei is kezdtek megjelenni, valamint a radarképet fűrkészve is jól látható volt a felénk tartó felhő. Azt gondoltam, hogy ebben az időben talán jobb esély lehet a nyílt vízen, de azért közel a náderdőhöz. Átköltöztem, majd a kb. egy órája bent lévő szerelékemre egy bivalyerős húzós kapás érkezett. Nem horgásztam messze, mindössze talán 30 méterre, így a partközeli zónáig könnyedén sikerült kihúzni a halat, majd mikor először mutatta meg a méreteit, akkor kezdődött a csata. Hatalmas élmény volt beállítani az egyéni amur rekordomat! A csali, melyel sikerült horogra csalni, kettő szem tejsavas kukorica és egy szem SpéciCorn Mega Nagy Amur kombinációja volt. A meghorgászott helyre került még kb. fél kg tejsavas kukorica és tigrismogyoró, illetve 8 szem Mangós Big Feed C21 bojli.
* If the comments do not appear, it is necessary to log in to their Facebook profile in the browser!

10seconds until we redirecting you to the payment page.