A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A projekt alapadatai:
A projekt tartalmának rövid, néhány mondatos bemutatása:
Jelen fejlesztéssel a csökkenő költségeknek köszönhetően jobb eredményt tud elérni vállalkozásunk, hiszen jelentősen csökkentek az áramszámláink, így a fennmaradó összeget további fejlesztésekre és egyéb kifizetésekre tudjuk fordítani, versenyképesebbé válva a kiélezett piaci viszonyok között.
A beszerzett napelemes rendszer a telephely által felhasznált primer villamos energiát váltja ki megújuló energiával, ezzel csökkentve a káros anyag kibocsájtást.
Ennek paraméterei:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.