Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Carp Academy bottartói és kiegészítői méltán népszerűek a horgászok körében, hiszen kiváló minőségükhöz egyszerű használhatóság és kedvező ár társul! Ez a Black Carp bottartó készlet botjaink párban történő használatához kínál remek lehetőséget. 2 botos kialakítással készül, a kereszttartó szélessége 22 cm. A leszúrók 40-60 centiméter közt állíthatóak. Elegáns, zöld színével stílusos és igényes megjelenést ad a vízparti megjelenéshez. Szabvány menetes adapterrel készül, ezért bármilyen bottartóhoz csatlakoztatható, illetve bármilyen elektromos kapásjelző és bottartó villa kompatibilis hozzá. Anyaga könnyű, erős fém-ötvözet. Praktikus táskában kerül forgalomba.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Carp Academy bottartói és kiegészítői méltán népszerűek a horgászok körében, hiszen kiváló minőségükhöz egyszerű használhatóság és kedvező ár társul! Ez a Black Carp bottartó készlet botjaink párban történő használatához kínál remek lehetőséget. 2 botos kialakítással készül, a kereszttartó szélessége 22 cm. A leszúrók 40-60 centiméter közt állíthatóak. Elegáns, zöld színével stílusos és igényes megjelenést ad a vízparti megjelenéshez. Szabvány menetes adapterrel készül, ezért bármilyen bottartóhoz csatlakoztatható, illetve bármilyen elektromos kapásjelző és bottartó villa kompatibilis hozzá. Anyaga könnyű, erős fém-ötvözet. Praktikus táskában kerül forgalomba.
10seconds until we redirecting you to the payment page.