Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Nagyteljesítményű tölthető LED fényvető, négyfokozatú fényerővel, folyamatos és villogó vörös fénnyel. Az akku 100%-os feltöltődését a kék LED fények folyamatos világítása jelzi. A töltőaljzat a lámpatest hátoldalán található.
2000 Lumen fényerő
- 20 Watt teljesítményű LED fényforrás
- beépített akkumulátor és töltőaljzat
- négyfokozatú fényerő
- folyamatos és villogó vörös fény
- 120 fokos sugárzási szög
- automatikus töltés lekapcsolás az akku 100%-os feltöltődésekor, melyet bekapcsoló gomb melletti kék LED-ek folyamatos fénye jelez
- powerbank funkció
- 180°-ban dönthető fej
- mágnesesen rögzíthető vas és acél felületekhez
- fotóállványra is felszerlehető
- tartós műanyag ház
- fröccsenő víz elleni védelem
- töltőkábellel
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Nagyteljesítményű tölthető LED fényvető, négyfokozatú fényerővel, folyamatos és villogó vörös fénnyel. Az akku 100%-os feltöltődését a kék LED fények folyamatos világítása jelzi. A töltőaljzat a lámpatest hátoldalán található.
2000 Lumen fényerő
- 20 Watt teljesítményű LED fényforrás
- beépített akkumulátor és töltőaljzat
- négyfokozatú fényerő
- folyamatos és villogó vörös fény
- 120 fokos sugárzási szög
- automatikus töltés lekapcsolás az akku 100%-os feltöltődésekor, melyet bekapcsoló gomb melletti kék LED-ek folyamatos fénye jelez
- powerbank funkció
- 180°-ban dönthető fej
- mágnesesen rögzíthető vas és acél felületekhez
- fotóállványra is felszerlehető
- tartós műanyag ház
- fröccsenő víz elleni védelem
- töltőkábellel
10seconds until we redirecting you to the payment page.