Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ez egy speciális eszköz, amellyel kis helyen, rövid idő alatt rendkívül finom étket lehet elkészteni. Akár fél óra alatt is el lehet készíteni ezzel az eszközzel egy igazi ínyenc csemegét. A füstölő rozsdamentes (saválló) anyagból készül praktikusan (kis) helyen szállítható és higiénikusan tisztítható. Akár a horgászat alatt kifogott halak is felfüstölhetők benne, de egyéb (pl.: baromfi vagy sertés) húsok elkészítésére is alkalmas. A füstölő 2 db denaturált szesszel működő égőfejjel üzemel, ezek természetesen tartozékai az általunk kínált halfüstölőnek. Némi gyakorlással és a nélkülözhetetlen kellékek fűrészpor, füstölőpor és pác só használatával, nem hétköznapi csemegét készíthetünk.
Használata rendkívül egyszerű, csak fel kell tölteni az égőfejeket denaturált szesszel, majd ezt kell belehelyezni a füstölő aljába. Meggyújtás után a láng erőssége szabályozható. A láng fölé kell helyezni a füstölő egységet és az alján lévő mélyedésbe kell keményfa fűrészport szórni. A fűrészpor fölé kell helyezni a szettben található fémlemezt, majd ez fölé a füstölendő élelmiszert tartó rácsot. Végül le kell zárni az egészet a fedővel és ezt rögzíteni kell. A füst intenzitása szabályozható.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.