Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Demon Hot Demon a Performance Concept bojlicsalád egyik olyan tagja, melynek kifejlesztésekor az vezérelte a gyártót, hogy a ponty minden táplálékigényét kielégítse. Kizárólag a legjobb minőségű természetes alapanyagokat használták fel, mesterséges színezékek és ízesítők nélkül. Kimerítően hosszú tesztelések során a Demon Hot Demon bebizonyította, hogy jó fogásra képes, kiemelkedő hidegvizes eredményekkel, ezáltal tökéletesen alkalmas téli bojlinak. A csali alapját előkezelt halliszt és alacsony hőmérsékleten is vízben oldható hal- és fűszerolajok adják. Kizárólag válogatott sajtolt fűszereket, vitaminokat és ásványi kivonatokat adtak hozzá, amely egy igazi étvágygerjesztő táplálékforrást eredményezett.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Demon Hot Demon a Performance Concept bojlicsalád egyik olyan tagja, melynek kifejlesztésekor az vezérelte a gyártót, hogy a ponty minden táplálékigényét kielégítse. Kizárólag a legjobb minőségű természetes alapanyagokat használták fel, mesterséges színezékek és ízesítők nélkül. Kimerítően hosszú tesztelések során a Demon Hot Demon bebizonyította, hogy jó fogásra képes, kiemelkedő hidegvizes eredményekkel, ezáltal tökéletesen alkalmas téli bojlinak. A csali alapját előkezelt halliszt és alacsony hőmérsékleten is vízben oldható hal- és fűszerolajok adják. Kizárólag válogatott sajtolt fűszereket, vitaminokat és ásványi kivonatokat adtak hozzá, amely egy igazi étvágygerjesztő táplálékforrást eredményezett.
10seconds until we redirecting you to the payment page.