Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A TORNADO Method MIX egy új, egyedi gyártástechnológiával készült etetőanyag család, amely kifejezetten a pontyos method horgászatokhoz lett optimalizálva. Kiélezett helyzetekben, versenykörülmények között is megállja a helyét! A csalogatóanyagok ízvilága illeszkedik a már megszokott TORNADO termékekhez. A csomagba finomszemcsés, jól felhősítő method keverékek kerültek, de mindegyik teljesen más! Nem csak az aromák és színek változnak. Mindegyik kaja teljesen más összetevőket és alapanyagokat tartalmaz, a legjobb hatás elérése érdekében!
Minden tasakban van egy kis zacskó, amelyben színes, ízes apró pellet szemek vannak. Ezt a horgász, a halak kapókedvéhez igazodva tudja az alapkajához adagolni. Van, ahol annyira kényesen kapnak a pontyok, hogy minden színes szemcse riasztó, míg máshol, ez fokozza a kapókedvet. Mi a horgászokra bízzuk, hogy felhasználják ezt, vagy sem!
Javasolt felhasználás:
- Önts 3 deciliter vizet (pontosan mérd ki!) az etetőanyagra, majd keverd össze!
- Hagyd néhány percig pihenni, majd apró lyukú rostán törd át!
- Most keverd hozzá a színes pelletet, ha erre szükség van!
- Ha mélyebb (2 méternél mélyebb) vízben horgászol, vagy sokat (akár 15 percet is) kell várni a kapásokra, akkor adj hozzá még egy kevéske, maximum 0,5 dl vizet, hogy tapadósabb legyen a kaja. Érezni fogod, hogy mennyire selymes, mennyire jó az etetőanyag állaga, amelyet egész nap megőriz. Könnyen kezelhető, jól tapadó, de mégis gyorsan oldódó és felhőző kaja, pont olyan, mint egy profi method mix!
A TORNADO Method MIX etetőanyag tíz változatban kerül forgalomba, ezek az Édes Szamóca, Rokfort Sajt, N-Butyric & Ananász, Mézeskalács, Mangó, Fokhagyma & Mandula, Puncs & Menta, Tintahal & Barack, Sipi 1 és a Sipi 2
TORNADO Method MIX – Sipi 1 és Sipi 2
Ahogy a TORNADO Method MIX, úgy ezek is finomszemcsés etetőanyagok. A Sipi 1 színe fehér, a Sipi 2 színe sárga, a mellékelt pelletek pedig a már megszokott fluo színben pompáznak. Ízük a többi Sipi 1 és 2 termékekével megegyező, tehát az 1-es esetében borsmenta-citrom, míg a 2-es változatnál narancs-fahéj.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.