Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A 4S Method Pellet Aqua Wafter termékcsalád három tagból áll. Elérhető Uni, Classic, valamint az Uni + Classic változatokban. Nem nehéz kitalálni, hogy a név jelzi azt, melyik pelletfajta őrleményéből is áll a csali. A legérdekesebb az Uni + Classic, mely a két legnépszerűbb pellet 50-50%-os keveréke.
Az Uni változat sötétbarna, inkább már fekete, a Classic változat világosbarna, míg a keverék az fele-fele színű csali. Közös tulajdonságuk, hogy mérsékelt felhajtóerővel rendelkeznek, és lassan oldódnak.
Ezek a matt csalik nem a színükkel hívják fel magukra a figyelmet, hanem pont ellenkezőleg. Beleolvadnak a kosárba szánt pelletkupacba, így a halak gyanakvás nélkül szippantják fel a legkönnyebb szemet, amely jelen esetben maga a csali! Főleg akkor van ennek jelentősége, ha nem csak a kosárba teszünk Aqu Garant pelletet, hanem etetünk is vele, és a pontyok habzsolják azt.
Egy dobozban vegyesen található 6 és 8 mm-es méretű csali!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A 4S Method Pellet Aqua Wafter termékcsalád három tagból áll. Elérhető Uni, Classic, valamint az Uni + Classic változatokban. Nem nehéz kitalálni, hogy a név jelzi azt, melyik pelletfajta őrleményéből is áll a csali. A legérdekesebb az Uni + Classic, mely a két legnépszerűbb pellet 50-50%-os keveréke.
Az Uni változat sötétbarna, inkább már fekete, a Classic változat világosbarna, míg a keverék az fele-fele színű csali. Közös tulajdonságuk, hogy mérsékelt felhajtóerővel rendelkeznek, és lassan oldódnak.
Ezek a matt csalik nem a színükkel hívják fel magukra a figyelmet, hanem pont ellenkezőleg. Beleolvadnak a kosárba szánt pelletkupacba, így a halak gyanakvás nélkül szippantják fel a legkönnyebb szemet, amely jelen esetben maga a csali! Főleg akkor van ennek jelentősége, ha nem csak a kosárba teszünk Aqu Garant pelletet, hanem etetünk is vele, és a pontyok habzsolják azt.
Egy dobozban vegyesen található 6 és 8 mm-es méretű csali!
10seconds until we redirecting you to the payment page.