Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kétszínű, azaz bicolor csali. Egy dobozban 3 méret található meg, 10, 14 és 16 milliméteres változatban. Kritikusan kiegyensúlyozott, azaz wafter csalik, amelyek aminosavakat tartalmaznak, valamint egy speciális étvágyfokozó keverékkel készülnek, a Tailor Casting Formulával (speciális étvágystimuláló adalék).
Remekül használható mind a szénhidrát alapú, mind pedig a fehérje alapú etetőanyagokkal.
A csemegekukorica – eper ízesítésű csali nem tartalmaz mesterséges ízanyagokat, természetes eredetű kukorica kivonattal és természetes eperaromával készül ez a citromsárga + pink színű csali.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Kétszínű, azaz bicolor csali. Egy dobozban 3 méret található meg, 10, 14 és 16 milliméteres változatban. Kritikusan kiegyensúlyozott, azaz wafter csalik, amelyek aminosavakat tartalmaznak, valamint egy speciális étvágyfokozó keverékkel készülnek, a Tailor Casting Formulával (speciális étvágystimuláló adalék).
Remekül használható mind a szénhidrát alapú, mind pedig a fehérje alapú etetőanyagokkal.
A csemegekukorica – eper ízesítésű csali nem tartalmaz mesterséges ízanyagokat, természetes eredetű kukorica kivonattal és természetes eperaromával készül ez a citromsárga + pink színű csali.
10seconds until we redirecting you to the payment page.