Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Az Aqua Garant pellet őrleménye nem annyira új ötlet, hisz sokan alkalmazták már horgászataik során. Mégis annyi rossz megoldást láttunk, hogy elkészítettük a számunkra tökéletes változatot. A boltok polcairól leemelve nem kell attól tartani, hogy túl tapadós lesz, vagy kezelhetetlenül vegyes a szemcse mérete. Nem gyilkolja le a család szeretett kávé darálóját, és nem kell szentségelnünk mire 2 kg pelletet mozsárral leroppantunk. Tökéletes szemcse mérettel nincs más dolgunk, mint a zacskót kibontva nedvesítenünk, mint egy etető anyagot. Kapható Crushed Uni és Crushed Classic változatban is. Használhatjuk magában, vagy keverve is az évszaknak és a víznek megfelelően. Adalékként is kiváló szénhidrátos etetőanyagok mellé, vagy sapkázva, bundázva pelletekkel együtt.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Az Aqua Garant pellet őrleménye nem annyira új ötlet, hisz sokan alkalmazták már horgászataik során. Mégis annyi rossz megoldást láttunk, hogy elkészítettük a számunkra tökéletes változatot. A boltok polcairól leemelve nem kell attól tartani, hogy túl tapadós lesz, vagy kezelhetetlenül vegyes a szemcse mérete. Nem gyilkolja le a család szeretett kávé darálóját, és nem kell szentségelnünk mire 2 kg pelletet mozsárral leroppantunk. Tökéletes szemcse mérettel nincs más dolgunk, mint a zacskót kibontva nedvesítenünk, mint egy etető anyagot. Kapható Crushed Uni és Crushed Classic változatban is. Használhatjuk magában, vagy keverve is az évszaknak és a víznek megfelelően. Adalékként is kiváló szénhidrátos etetőanyagok mellé, vagy sapkázva, bundázva pelletekkel együtt.
10seconds until we redirecting you to the payment page.