Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A The Source termékcsalád tagjai Terry Hearn saját titkos receptje alapján készült. 100%-ban természetes összetevőket, a legfinomabb madáreledelt és halfehérjéket tartalmaz. Ez az ellenállhatatlan, különleges alapanyagokat tartalmazó, természetes alkotóelemekből álló termékcsalád, a pontyok táplálékigényét teljes mértékben kielégíti.
Használati tippek:
1. Vízzel vagy kedvenc Dynamite Baits arománkkal bekeverve egy ellenállhatatlan, kosárba tölthető csalogató etetőanyagot kapunk. Ez kis mennyiségben is garantáltan a csali közelébe húzza a halakat!
2. Előetetéshez, a terep megtisztításához is használható, amikor magvakkal, pelletekkel és tört bojli szemekkel dúsítva, egy ellenállhatatlan etetőanyag szőnyeget hozhatunk vele létre.
3. Különösen hatásos, amikor vékony PVA hálóba töltve, kellőképpen tömörítve, néhány centis etetőanyag rudacskát hozunk létre belőle. Fontos, hogy ezt víz hozzáadása nélkül (szárazon) vagy olyan aromákkal végezzük, amelyek nem oldják a PVA hálót! Az így létrehozott tömör rudacskát (a végszerelék kapcsából kiakasztott) a horogelőkére kell felfűzni, oly módon, hogy az a horognál megütközzön. Vízbe kerülve a PVA elolvad, és közvetlenül a horog közelében egy liftező, lassan felpuhuló finom falat jön létre, amely különös vonzó! Ebbe beletúrva azonban nem talál a hal nagy darabos falatokat. Így kizárólag a horgon lévő csalit tudja csak felvenni. A módszer rendkívül hatásos és eredményes! Ebben az esetben a végszerelékünket ólommal kell ellátni, hogy kellően távolra is bevethető legyen!
Különösen ajánlott a The Source termékcsalád többi tagjával - aromákkal, bojlikkal - együtt használni, hiszen azok hatásfokát még tovább növeli!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.