Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Szeretnél kipróbálni egy világrekorder csalit? Ha igen, akkor most előtted is itt a lehetőség! Kovács Zoltán és az SBS Szi-Ko Team ennek a csali kombinációnak köszönhetően terelt szákba 1415,04 kg halat a II. Móri Nemzetközi Pontyfogó Kupán.
A doboz egy komplett összeállítást tartalmaz. A csomagban 1 kg Flumino Groundbait etetőanyag, 500 ml Flumino Groundbait Mixer folyadék, 2 tasak 10 mm-es Flumino Pop Up horogcsali (nem teljesen azonos a külön is kapható Flumino Pop Up csalival, mert ez jobban lebeg), és 2 db 2 ml-es Concentrated Flavours aroma található. Fontos megjegyeznünk, hogy a tesztelések alatti kiemelkedő eredményeket a dobozban található összes csali egyidejű használatával sikerült elérni. A másik fontos tapasztalat az, hogy nem minden esetben könnyű megtalálni azt az ízkombinációt, ami működik, de ha megtaláltuk, akkor hihetetlen gyorsan képes adni a halat. A termék kiválasztását az 500 ml-es folyadék ízesítése dönti el, amelyből 2 hideg és 2 meleg vízre való szerepel a kínálatban. A többi csali állandó a csomagban. Az etetőanyag elkészítése rendkívül egyszerű. Keverjük össze az 1 kg por alakú etetőanyagot az 500 ml folyadékkal. Tökéletes állagú gombócokat kapunk, melyet etetőkosárba, pasztaólomba, vagy PVA hálóba is tölthetünk. Ezután fűzzük fel az ananász, vagy tintahal és polip ízesítésű lebegő horogcsalit a hajszálelőkére, majd a 2 ml-es, azonos ízesítésű aromából cseppentsünk rá 1-2 cseppet, és készen is vagyunk a csalizással. Ha az egyik horogcsali nem működne valamilyen okból, úgy ne vesztegessük az időnket, fűzzük fel a másik ízesítést! A csomagban pontosan ezért, azaz a variációk sokrétűsége kedvéért szerepel 2 féle ízű Pop Up csali. A dobozban található összes csalinak van egy közös tulajdonsága: mindegyikük erőteljes táplálkozási reakciót vált ki a halakból, együttes használatukkor azonban ez a reakció még sokkal intenzívebben jelentkezik. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mivel ért el világrekord fogást az SBS Szi-Ko Team, akkor válaszd az All In Flumino Boxot!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.