Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ebben a PVA Bag Mixben válogatott, prémium kategóriájú pelletek mellett, egy egyedi gyártású pellet is helyet kapott, amibe rengeteg attraktánst mellett, a bojligyártásban is használt étvágyfokozók is kerültek. Amennyiben ez nem lenne még elég, a mix ízesítésével megegyező bojli morzsa is bőven került a keverékbe.
A bojlik nagyrészben megegyeznek a Bait Bait palettán megtalálhatókkal, de jelentősen nagyobb a morzsák oldódási sebessége, és még több vízoldékony anyagot tartalmaznak, annak érdekében, hogy, a csali körül igazi étvágyfokozó halmaz legyen.
Csomagolás előtt egy speciális étvágyfokozó, és aroma keveréket visznek fel a csali felületére, majd egy modern, vákuumos eljárással ezek az anyagukba is belepréselésre kerülnek.
Ízesítés: Kagyló-Alga
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ebben a PVA Bag Mixben válogatott, prémium kategóriájú pelletek mellett, egy egyedi gyártású pellet is helyet kapott, amibe rengeteg attraktánst mellett, a bojligyártásban is használt étvágyfokozók is kerültek. Amennyiben ez nem lenne még elég, a mix ízesítésével megegyező bojli morzsa is bőven került a keverékbe.
A bojlik nagyrészben megegyeznek a Bait Bait palettán megtalálhatókkal, de jelentősen nagyobb a morzsák oldódási sebessége, és még több vízoldékony anyagot tartalmaznak, annak érdekében, hogy, a csali körül igazi étvágyfokozó halmaz legyen.
Csomagolás előtt egy speciális étvágyfokozó, és aroma keveréket visznek fel a csali felületére, majd egy modern, vákuumos eljárással ezek az anyagukba is belepréselésre kerülnek.
Ízesítés: Kagyló-Alga
10seconds until we redirecting you to the payment page.