Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Preston Hooklength Mag Store System 30 & 38, 8 darab előketartó pálcika tárolására alkalmas, melyek mágnesek segítségével rögzülnek a dobozban. A pálcák kompatibilisek a nagyobb méretű tárolódobozokkal, így a legnagyobb méretű dobozban akár a legkisebb méretű pálcák is tárolhatók. A doboz mágneszáras, és gumi tömítéssel ellátott, így a víz nem jut be soha!
Ez a típus nem tartalmazza az előketartó létrákat! Az utolsó kép csak illusztráció!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Preston Hooklength Mag Store System 30 & 38, 8 darab előketartó pálcika tárolására alkalmas, melyek mágnesek segítségével rögzülnek a dobozban. A pálcák kompatibilisek a nagyobb méretű tárolódobozokkal, így a legnagyobb méretű dobozban akár a legkisebb méretű pálcák is tárolhatók. A doboz mágneszáras, és gumi tömítéssel ellátott, így a víz nem jut be soha!
Ez a típus nem tartalmazza az előketartó létrákat! Az utolsó kép csak illusztráció!
10seconds until we redirecting you to the payment page.