Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A belső zsinórvezetésű (inline rendszerű) Nevis Method Feeder kosarak megjelenésük óta a legnépszerűbb feederes kiegészítők közt tarthatók számon, hiszen kedvező ár/érték arányuk, illetve precíz, minőségi kivitelezésük minden horgász számára meggyőzőek, akik kedvelik a termék alap koncepcióját képező módszert. Az új Távdobó Method feeder kosár egy olyan továbbfejlesztett, speciális változata elődjének, mely tökéletesen egyesíti a lapos, feeder kosarak, illetve a távdobó, gubancgátló csővel ellátott etetőkosarak minden előnyét. Felső bordázatának köszönhetően ideális a manapság népszerű, method típusú (finom szemcsés) etetőanyagok bejuttatására, de stabilan tartja a felszínére töltött keveréket akkor is, ha azt különböző apróbb adalékanyagokkal, mikro pelletekkel szeretnénk dúsítani. A célirányos talpólmos, formatervezés eredményeként garantáltan mindig „talpára esik”, így a csábító falatok mindig fölfelé néznek. A kosárhoz kompatibilis töltő szerszámot alkalmazva kiválóan alkalmas a puha csalik bejuttatására is, anélkül, hogy azok dobáskor a horogról leesnének vagy szétnyomódnának. Helyesen használva a gubancolódás esélye gyakorlatilag nulla, az eddig elérhetetlen távolságok pedig mostantól a method feederes módszert kedvelők számára is meghorgászhatóvá válnak!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.