Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Íme, az ÚJ Master Carp Pro rakós rendszerű merítőnyél. Anyaga extra erős karbon, így a nagyméretű pontyok, amurok és márnák szákolása sem okozhat problémát. A legszembetűnőbb különbsége az előző szériához képest, hogy az utolsó tag mindössze 40 cm, ami a merítőfejjel együtt levehető. Tehát a termetesebb hal kimerítése után, egy határozott mozdulattal lehúzhatjuk a nyélről ezt a tagot, és fejjel együtt csak ezt kell mozgatnunk. Nagyon könnyen és gyorsan megszabadítható így a hal a horogtól, és nem veszélyeztetjük felszerelésünk többi tagját sem a hosszú száknyéllel „hadonászva”. A tagok levételével többfajta méretben használható, mert nem csak a festett tag, hanem az egész erősített anyagból készült! Erről árulkodik a teljes testen végigfutó erősítés. A merítőnyél így is könnyű maradt, mindössze 500 grammot nyom. Külső felülete nagyon sima, szinte selymes, köszönhetően az egyedi csúszást segítő bevonatnak, így nem tapad a kézhez, nagyon könnyedén csúszik, ez is segít a gyors könnyed szákolásban, még nedves kézzel is. Azoknak ajánljuk ezt a nyelet, akik gyakran „küzdenek” kapitális méretű halakkal is, és szeretnék élvezni a rakós rendszerű nyél előnyeit hétköznap és versenyeken egyaránt! Szállítási hossza: 125 cm.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.