Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
iBite, maga a márka is érdekesen cseng, mely sejtet egyfajta technikai újítást önmagában is. Ez igaz minden szérián belüli termékre. Az iBite márka alatti termékek mindegyike a legfrissebb újításokon és fejlesztéseken alapulnak, megkönnyítve, érdekesebbé téve a horgászok mindennapjait és a vízparton eltöltött idejét.
A jelenlegi termékszéria a feederbotos horgászoknak kínál egy érdekes megoldást az éjszakai horgászatokhoz. A termék ötletét a rezgőspicces éjszakai horgászat ihlette, a koromsötétben meghajló vékony spicc látványa, majd egy szebb hal partra segítése rendkívül szép emlék lehet, de ehhez látni kell a sötétben a botspiccet, amihez valamilyen világítópatron, lámpa vagy egyéb megvilágítás szükséges, de ezek néha kompromisszumot kívánnak vagy egy prompt ötletből adódott pecához nincs a táskában ilyen termék.
Erre a problémára kínálnak megoldást az iBite világító spiccei, melyek egy Ledes - elemes rendszer szerint épülnek fel. Az e célra kialakított feederspicc végébe csak be kell illeszteni az elemmel ellátott Led fényforrást és mehet is az éjszakai peca. A horgászat befejeztével pedig, csak ki kell venni a Ledből az elemet, majd azt külön elrakni, a legközelebbi horgászat alkalmával az újra használható lesz.
Akár 1-2 órás hirtelen ötletből fakadó horgászatokhoz is alkalmas eszköz.
Jelen termék a Ledes iBIte spiccgyűrűhöz tartalmaz pótlólagos, plusz elemet, mely a biztonság kedvéért, mindig jó ha van a horgásztáskában egy plusz darab. (311-es változat)
Átmérő: 3.05 mm
A 311-es elemek legalább 24 órán át teljes fényerőt biztosítanak a hozzá illő ledeknek.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.