Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Az amerikai Penn cég büszkén mutatja be új pergető orsóját, a Sargust. A hidegen sajtolt fém dob, a korróziómentes fém ház, és a hibamentes futás a legjobb pergetőorsók közé emeli.
A túlméretezett foganytú megfelelő fogást biztosít a legfontosabb pillanatokban is, aminek segítségével a kapitális példányokkal, akár hatalmas harcsákkal is könnyedén felvehetjük a harcot.
Az orsó teljes mértékben, minden egyes alkatrésze ellenáll a sós víznek is, így egy igazán tartós, örök életű orsót kapunk, ha ezt a kiváló Penn modellt választjuk! Az orsó úgy lett kialakítva, hogy akár harcsák fárasztása, hatalmas kirohanásai közepette is biztonságban érezzük a zsákmányt.
Vastag tengely, prémium fékrendszer, túlbiztosított alkatrészek jellemzik.
Ezek a pergetőorsók a Pennre jellemző szilárdsággal, korrózióálló aluminium ötvözet testtel,foglalatttal és rotorral rendelkeznek, amitől extra erősek.
5db rozsdamentes acélcsapágy és egy rotorcsapágy segíti a selymesen sima működést.
A legfontosabb tulajdonságok között említhetjük a Penn Techno-ballanced rotort,a csavarodásgátlóval ellátott zsinórvezető görgőt.
A nagyméretű hajtókar fogantyú extra kényelmet nyújt a bevontatáshoz,vagy a hallal való küzdelemhez.Biztosak vagyunk benne, hogy örömmel fogja fogadni a tökéletes pergetőhorgászathoz nagyobb méretű harcsák fogásához is.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.