Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ehhez az orsóhoz most ajándékba adunk 1 tekercs Nevis zsinórt. 2 db orsó vásárlása esetén 2 tekercs zsinórt adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
A Carp Academy már régóta áll a pontyhorgászok szolgálatában. Ezúttal egy professzionális távdobó orsó került fel a kínálatba, név szerint a Wayback. Exclusive megjelenésű, remek kialakítású, és minden modern, hasznos tulajdonsággal felvértezett szerkezet, amely problémamentesen teszi a dolgát.
Az extra nagyméretű dob kialakítása miatt bőségesen fér rá zsinór. Egyik leghasznosabb tulajdonsága, hogy gyors fékrendszer került bele, amely már fél fordulat alatt teljesen megszorítható. A kiváló futásért 5+1 rozsdamentes acélcsapágy felel, amely a grafit - hybrid házban kapott helyet. Nagyméretű kúpos kialakítású dobjáról könnyedén fut le a zsinór. Az orsó magas minőséget képvisel a pontyozó orsók kategóriájában, erősített felkapókar, és holtjátékmentes visszaforgás gátló jellemzi. Nagyméretű alumínium hajtókarja végén kényelmes gumifogantyú teszi élvezetessé a használatot.
Tulajdonságok:
- csapágyak száma: 5+1 db
- orsóház anyaga: grafit - hybrid
- távdobó dob
- csavarodásmentes zsinórvezető görgő
- áttétel: 4,6:1
- zsinórkapacitás: 0,30 mm / 270 m, 0,35 mm / 220 m, 0,40 mm / 150 m
- fékrendszer: gyorsfék
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.