Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Az előkötött horgokat olyan horgászoknak készítik, akiknek nincs sok idejük szerelékeket gyártani vagy rosszabbik esetben a látásuk már nem a régi és nehézkesen bírkóznak meg egy apróbb, nagyobb méretű horog felkötésével. A Gamakatsu cég előkötött horgai a legjobb alapanyagokból készültek a keszeges változatnak a már jól ismert és bevált Gamakatsu 1310N horog képezi az alapját és minden horogmérethez a legmegfelelőbb zsinórvastagságot párosították! A tasakokban 10 darab 45 cm-es előke található, amelyekket tetszés szerinti hosszúságra köthetünk, így a legkülönfélébb helyzetekhez is tudunk alkalmazkodni.
Jellemzői: ezüst színű, hosszú szárú, tökéletesen ívelt, gömbölyű öblű, lapkás horog. A matchbotos horgászok körében alkalmazott legkedveltebb horog. Hosszú szárának köszönhetően könnyen, gyorsan lehet bármilyen halból kiakasztani, talán ezért lett a vizeink legmohóbb hala, a törpeharcsa horgászatának is egyik hatékony fegyvere.
Javasolt csalik: Az egészen kicsi méretek a pinki és szúnyoglárva használata során jöhetnek számításba. A nagyobb 10-12-es méretek a csemegekukoricához és gilisztához ajánlottak. A horog méretének megfelelően 1-2-3 szem kukorica jól eltakarja a veszélyes fegyvert. A bevágás pillanatában, azonban gond nélkül hatol át a puha csalin, és a hal szájáig meg sem áll.
Kiszemelt halak: kárászok, keszegek, átlagos méretű pontyok és törpeharcsa
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.