Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Biztonságosan tárolhatók benne a dokumentumok és az igazolványok.
Átlátszó PVC anyag
100%-ban kezelt 500-as Denier anyag, divatos, egyedi Fox Camo mintával
Külső: 100% Poliészter / Bélés: 80% Poliészter 20% PVC / Töltet: 100% Polietilén
Mérete: 20 x 14 x 3 cm
Remek kisméretű táska, amelyben biztonságosan tárolhatók a dokumentumok és az igazolványok. Átlátszó PVC anyagból készült zsebek alkotják, így tökéletesen átlátható, hogy mi van benne.
Méret: 17 x 13 x 3 cm
Anyaga: Külső: 100% Poliészter / Bélés: 80% Poliészter 20% PVC / Töltet: 100% Polietilén
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Biztonságosan tárolhatók benne a dokumentumok és az igazolványok.
Átlátszó PVC anyag
100%-ban kezelt 500-as Denier anyag, divatos, egyedi Fox Camo mintával
Külső: 100% Poliészter / Bélés: 80% Poliészter 20% PVC / Töltet: 100% Polietilén
Mérete: 20 x 14 x 3 cm
Remek kisméretű táska, amelyben biztonságosan tárolhatók a dokumentumok és az igazolványok. Átlátszó PVC anyagból készült zsebek alkotják, így tökéletesen átlátható, hogy mi van benne.
Méret: 17 x 13 x 3 cm
Anyaga: Külső: 100% Poliészter / Bélés: 80% Poliészter 20% PVC / Töltet: 100% Polietilén
10seconds until we redirecting you to the payment page.