Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A német eredetű ZECK márkanév égisze alatt hosszú évek óta kaphatók és folyamatosan jelennek meg az újabb, kiváló minőségű, harcsahorgászathoz fejlesztett termékek. Ezek a horgászfelszerelések mind-mind az ismert harcsás, Carsten Zeck nevével fémjelezve kerülnek a felhasználó közönség elé, ami már önmagában is garancia arra, hogy amit végül a horgász a kezébe vehet, az hosszasan tesztelt, kompromisszumokat mellőző, megbízható eszköz. A harcsa horgászatában talán ez a legfontosabb jelző, legyen szó egy egyszerű forgóról, vagy épp magáról a botról! A kapitális harcsa bizony az az ellenfél, amely garantáltan megmutatja a felszerelésünk gyenge pontját - már ha van -, s rosszabb esetben ki is használja azt. Innentől kezdve ez már egy komoly kihívás mind a horgásznak, mind a felszerelésnek, ezért nem mindegy, milyen felszereléssel vágunk neki a kalandnak, melynek végén életünk hala várhat!
Örömmel jelentjük a harcsahorgászat szerelmeseinek, hogy számos izgalmas ZECK újdonságukkal bővítettük kínálatunkat, íme ezek közül a Heavystone Snap Fireball 150 g súly!
Ez egy speciális kialakítású, kézzel készített, 150 gramm súlyú végszerelék nehezék elem, melyet az egyre népszerűbb fireball módszerhez ajnálunk. Anyaga 100%-osan ólommentes, nagy sűrűségű betonból készült.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.