Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Covert Anti-Tangle Sleeves egy rendkívül rugalmas, szilikon anyagból készült fél merev csövecske. A szerelékeinkre kerülő kapcsok és forgók beborítására szolgál. Segítségével egyszerűen és gyorsan tudjuk előkéinket cserélni. A 40 mm-es hosszúságú, fantasztikusan sima felületű, folyamatosan kúpos hüvelyt igényeink szerint akár még méretre is vághatjuk. A nagy átmérőjű furatán keresztül még a leglágyabb előkezsinór is könnyedén belefűzhető. Előnyös tulajdonsága, hogy dobás közben gubancgátlóként is szolgál. Minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Barna és zöld színben is kapható.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Covert Anti-Tangle Sleeves egy rendkívül rugalmas, szilikon anyagból készült fél merev csövecske. A szerelékeinkre kerülő kapcsok és forgók beborítására szolgál. Segítségével egyszerűen és gyorsan tudjuk előkéinket cserélni. A 40 mm-es hosszúságú, fantasztikusan sima felületű, folyamatosan kúpos hüvelyt igényeink szerint akár még méretre is vághatjuk. A nagy átmérőjű furatán keresztül még a leglágyabb előkezsinór is könnyedén belefűzhető. Előnyös tulajdonsága, hogy dobás közben gubancgátlóként is szolgál. Minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Barna és zöld színben is kapható.
10seconds until we redirecting you to the payment page.