Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint egy speciális süllyesztő ólom, harcsa horgászathoz.
A harcsázásnál több olyan helyzet is adódhat, amikor szükség van a hosszan kihelyezett zsinór süllyesztésére, mint például ha nem akarjuk zavarni a csónakos forgalmat, vagy ha láthatatlanná szeretnénk tenni szerelékünket. A folyóvízi U-Pose-al történő horgászat során is ajánlott egy Line Diver használata, hogy az estlegesen a vízfelszínen sodródó uszadékok, növények ne akadjanak a főzsinórba, illetve elkerülhető legyen a sodró vízfelszín és a zsinór hangkeltése. A Line Diver klipsze minden zsinórátmérőhöz használható, így a főzsinór besüllyeszthető. Kapáskor, vagy erősebb rántásra kiakad a Line Diver, és a zsinór a továbbiakban szabadon mozoghat.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint egy speciális süllyesztő ólom, harcsa horgászathoz.
A harcsázásnál több olyan helyzet is adódhat, amikor szükség van a hosszan kihelyezett zsinór süllyesztésére, mint például ha nem akarjuk zavarni a csónakos forgalmat, vagy ha láthatatlanná szeretnénk tenni szerelékünket. A folyóvízi U-Pose-al történő horgászat során is ajánlott egy Line Diver használata, hogy az estlegesen a vízfelszínen sodródó uszadékok, növények ne akadjanak a főzsinórba, illetve elkerülhető legyen a sodró vízfelszín és a zsinór hangkeltése. A Line Diver klipsze minden zsinórátmérőhöz használható, így a főzsinór besüllyeszthető. Kapáskor, vagy erősebb rántásra kiakad a Line Diver, és a zsinór a továbbiakban szabadon mozoghat.
10seconds until we redirecting you to the payment page.