Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ezek a sokoldalú, könnyen használható felakasztható súlyok tökéletesen működnek dugóhúzós szerelékekkel, EWG horgokkal és még kemény csalikkal is. Pillanatok alatt lehet növelni a súlyt, ez által a műcsali süllyedési sebességét is.
A készlet stílusos dobozban kapható.
Tartalom:
8 db 5 g
8 db 7,5 g
6 db 10 g
4 db 15 g
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ezek a sokoldalú, könnyen használható felakasztható súlyok tökéletesen működnek dugóhúzós szerelékekkel, EWG horgokkal és még kemény csalikkal is. Pillanatok alatt lehet növelni a súlyt, ez által a műcsali süllyedési sebességét is.
A készlet stílusos dobozban kapható.
Tartalom:
8 db 5 g
8 db 7,5 g
6 db 10 g
4 db 15 g
10seconds until we redirecting you to the payment page.