Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kiváltképp hasznos kiegészítő lehet számunkra, ha offset horoggal horgászunk. Megóvja műcsalinkat attól, hogy akár egy vehemens kapás során elveszítsük azt.
Egyszerűen felszerelhető, pehelykönnyű, víztiszta és kialakításának köszönhetően remekül tart.
A kisebb (S-es) méretet a 2-4 méretű horgokhoz, míg a nagyobb (M-es) méretű tüskét az egészen nagy 1/0-5/0 méretű horgokhoz ajánljuk.
Kiszerelés: 5 db/ csomag
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Kiváltképp hasznos kiegészítő lehet számunkra, ha offset horoggal horgászunk. Megóvja műcsalinkat attól, hogy akár egy vehemens kapás során elveszítsük azt.
Egyszerűen felszerelhető, pehelykönnyű, víztiszta és kialakításának köszönhetően remekül tart.
A kisebb (S-es) méretet a 2-4 méretű horgokhoz, míg a nagyobb (M-es) méretű tüskét az egészen nagy 1/0-5/0 méretű horgokhoz ajánljuk.
Kiszerelés: 5 db/ csomag
10seconds until we redirecting you to the payment page.