Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Rapala cég kínálatában nem csak a minőségi és fogós műcsalik találhatók meg, hanem azok a különféle praktikus kiegészítők is, melyek bármely pergető horgász táskájában jó szolgálatot tehetnek! Ezek egyike ez a mágnesrugós horgászfogó. Különleges nyitószerkezetét, két ellentétes pólusú mágnessel oldották meg, ezáltal a fogó nyugalmi állapotban mindig nyitva van, ami kényelmes használatot biztosít. A hasonló fogók többségében rugós szerkezet található, ezek viszont elszakadhatnak, eltörhetnek, kilágyulhatnak, míg a mágnesek a taszító erejükből soha nem veszítenek! Pisztoly jellegű markolatával és hosszú, erős pofájával könnyedén szabadíthatjuk ki a mélyre nyelt horgainkat is.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Rapala cég kínálatában nem csak a minőségi és fogós műcsalik találhatók meg, hanem azok a különféle praktikus kiegészítők is, melyek bármely pergető horgász táskájában jó szolgálatot tehetnek! Ezek egyike ez a mágnesrugós horgászfogó. Különleges nyitószerkezetét, két ellentétes pólusú mágnessel oldották meg, ezáltal a fogó nyugalmi állapotban mindig nyitva van, ami kényelmes használatot biztosít. A hasonló fogók többségében rugós szerkezet található, ezek viszont elszakadhatnak, eltörhetnek, kilágyulhatnak, míg a mágnesek a taszító erejükből soha nem veszítenek! Pisztoly jellegű markolatával és hosszú, erős pofájával könnyedén szabadíthatjuk ki a mélyre nyelt horgainkat is.
10seconds until we redirecting you to the payment page.