Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Az EnergoTeam Wizard szériája a rablóhalas, illetve a pergetést favorizáló horgászok igényeire nyújt megoldásokat. A legújabb pergetésre szánt csalival sincs ez másképp. A fém csaliszéria a BLD Spin nevet kapta, minden igényt kielégítő színvariációkkal, azokon belül is 4 méretskálával jelent meg.
A BLD Spin Bream egy hosszított formájú, vékonyabb keszegekre, küszre emlékeztető forma, mely vízbeérést követően magas rezonanciájával kelti fel a halak érdeklődését. Impozáns színeinek és verető mozgásának hála válhat a pergetőhorgászok fogós fegyverévé. Kialakításának köszönhetően nehezebben akad el a kövek között, plusz kétszárú horgokkal van szerelve, ez is minimalizálja az elakadást. (A horgoknak egyforma irányba kell állniuk, ez biztosítja a tökéletes akadást.)
A hátán lévő három furatnak köszönhetően változtatható a felkötése, így másfajta mozgást produkálva. Méreteinek köszönhetően sekélyebb tavaktól a folyóvízi pergetésekig széleskörűen alkalmazható. Ajánlott variáns az összes hazai ragadozóra, méreteinek köszönhetően, a nagyobb tagokkal váratlan bónuszhalak is horogra akadhatnak.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Az EnergoTeam Wizard szériája a rablóhalas, illetve a pergetést favorizáló horgászok igényeire nyújt megoldásokat. A legújabb pergetésre szánt csalival sincs ez másképp. A fém csaliszéria a BLD Spin nevet kapta, minden igényt kielégítő színvariációkkal, azokon belül is 4 méretskálával jelent meg.
A BLD Spin Bream egy hosszított formájú, vékonyabb keszegekre, küszre emlékeztető forma, mely vízbeérést követően magas rezonanciájával kelti fel a halak érdeklődését. Impozáns színeinek és verető mozgásának hála válhat a pergetőhorgászok fogós fegyverévé. Kialakításának köszönhetően nehezebben akad el a kövek között, plusz kétszárú horgokkal van szerelve, ez is minimalizálja az elakadást. (A horgoknak egyforma irányba kell állniuk, ez biztosítja a tökéletes akadást.)
A hátán lévő három furatnak köszönhetően változtatható a felkötése, így másfajta mozgást produkálva. Méreteinek köszönhetően sekélyebb tavaktól a folyóvízi pergetésekig széleskörűen alkalmazható. Ajánlott variáns az összes hazai ragadozóra, méreteinek köszönhetően, a nagyobb tagokkal váratlan bónuszhalak is horogra akadhatnak.
10seconds until we redirecting you to the payment page.