Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Lurefans cég 2007-es indulása óta hódította meg a pergető piacot, igazán egyedi csalijaival, melyek szembetűnően kiváló minőséget képviselnek, kedvező árfekvéssel kombinálva.
Az X70 Blade típusjelzésű hosszított testű wobbler, a nagy sikert arató vertikális sorozat alapjai mentén készült el. A 7 cm-es változat a Baby Snake széria legnagyobb tagja, mely univerzálisan használható darab, akár süllő, csuka és balinok fogásához is szuper variáns. Magának a csalinak az ötlete amerikai sügérhorgászoktól származik, de a hazai vizek ragadozói, a sügereken kívül is jól reagálnak ezen típusokra. Kellően erős BKK horgokkal kerül forgalomba, melyek tűhegyesek, ezáltal könnyedén átütik és megtartják a ragadozó szájat a fárasztások során.
Tavakon és folyókon is tökéletesen alkalmazhatóak. Vontatás közben egy érdekes vibráció jellemzi a mozgását, a külsejéből adódóan pedig még némi plusz ingert is biztosít a színezetével a víz alatt. Érdemes visszaejtve vontatni, ebben a fázisban sokszor meglepő kapásokat lehet velük elérni.
Egyedi kialakítású fém csali, mely érdekes tagja lehet a pergetőtáskáknak.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Lurefans cég 2007-es indulása óta hódította meg a pergető piacot, igazán egyedi csalijaival, melyek szembetűnően kiváló minőséget képviselnek, kedvező árfekvéssel kombinálva.
Az X70 Blade típusjelzésű hosszított testű wobbler, a nagy sikert arató vertikális sorozat alapjai mentén készült el. A 7 cm-es változat a Baby Snake széria legnagyobb tagja, mely univerzálisan használható darab, akár süllő, csuka és balinok fogásához is szuper variáns. Magának a csalinak az ötlete amerikai sügérhorgászoktól származik, de a hazai vizek ragadozói, a sügereken kívül is jól reagálnak ezen típusokra. Kellően erős BKK horgokkal kerül forgalomba, melyek tűhegyesek, ezáltal könnyedén átütik és megtartják a ragadozó szájat a fárasztások során.
Tavakon és folyókon is tökéletesen alkalmazhatóak. Vontatás közben egy érdekes vibráció jellemzi a mozgását, a külsejéből adódóan pedig még némi plusz ingert is biztosít a színezetével a víz alatt. Érdemes visszaejtve vontatni, ebben a fázisban sokszor meglepő kapásokat lehet velük elérni.
Egyedi kialakítású fém csali, mely érdekes tagja lehet a pergetőtáskáknak.
10seconds until we redirecting you to the payment page.