Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Íme, a Scierra Kenai Neo mellescsizma! Ez az újdonság egy 4 mm vastag, magas minőségű neoprén anyagból készült, speciális melles csizma, filc talppal. Tökéletes választás, ha hidegebb időben szeretnénk a vízbe merészkedni, legyen szó horgászatról, halászatról, stég építésről.
Főbb tulajdonságok:
• 4 mm-es minőségi neoprén alapanyag
• Kézmelegítő zseb polár béléssel
• Elülső zseb vízálló cipzárral
• Széles tépőzáras rögzítők
• A belső csatlakozók japán minőségi szalaggal vannak ragasztva
• 4 mm-es egyedi térdvédő
• Minőségi gumicsizma
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Íme, a Scierra Kenai Neo mellescsizma! Ez az újdonság egy 4 mm vastag, magas minőségű neoprén anyagból készült, speciális melles csizma, filc talppal. Tökéletes választás, ha hidegebb időben szeretnénk a vízbe merészkedni, legyen szó horgászatról, halászatról, stég építésről.
Főbb tulajdonságok:
• 4 mm-es minőségi neoprén alapanyag
• Kézmelegítő zseb polár béléssel
• Elülső zseb vízálló cipzárral
• Széles tépőzáras rögzítők
• A belső csatlakozók japán minőségi szalaggal vannak ragasztva
• 4 mm-es egyedi térdvédő
• Minőségi gumicsizma
10seconds until we redirecting you to the payment page.