Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Az egy bottal horgászni induló pergetőknek nem volt könnyű dolguk a bottáska vásárlás során, ugyanis a legtöbb ilyen alkalmatosság több horgászbot szállítására lett készítve, és hosszuk is főleg a többrészes botokhoz lett optimalizálva. Ez azonban most végre megoldódott, ugyanis kínálatunkban immár megtalálható a MIKADO Fishunter botszállító, amely széles méretválasztékban kapható, keménytokos változat. A MIKADO Fishunter tulajdonképpen egy botszállító cső, amelynek párnázott belső része és a merev fala garantált sérülésmentes szállítást tesz lehetővé. Fogantyúval és vállpánttal van ellátva, sőt.
Elérhető 130, 145, 160 és 205 cm-es hosszban.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Az egy bottal horgászni induló pergetőknek nem volt könnyű dolguk a bottáska vásárlás során, ugyanis a legtöbb ilyen alkalmatosság több horgászbot szállítására lett készítve, és hosszuk is főleg a többrészes botokhoz lett optimalizálva. Ez azonban most végre megoldódott, ugyanis kínálatunkban immár megtalálható a MIKADO Fishunter botszállító, amely széles méretválasztékban kapható, keménytokos változat. A MIKADO Fishunter tulajdonképpen egy botszállító cső, amelynek párnázott belső része és a merev fala garantált sérülésmentes szállítást tesz lehetővé. Fogantyúval és vállpánttal van ellátva, sőt.
Elérhető 130, 145, 160 és 205 cm-es hosszban.
10seconds until we redirecting you to the payment page.