Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Fix súllyal és forgóval szerelt 40 gramm felhajtó erejű rablóhalas úszó. A test strapabíró habból készült, tetején furattal, amelybe kivehető antenna került. Az antenna az éjszakai horgászat során szabványos 4.5 milliméter átmérőjű világító patronra cserélhető. Egy és két pontban is rögzíthető.
Tökéletes választás kereső csukázáshoz, nadálycsokros harcsázáshoz, de kuttyogatáshoz is.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Fix súllyal és forgóval szerelt 40 gramm felhajtó erejű rablóhalas úszó. A test strapabíró habból készült, tetején furattal, amelybe kivehető antenna került. Az antenna az éjszakai horgászat során szabványos 4.5 milliméter átmérőjű világító patronra cserélhető. Egy és két pontban is rögzíthető.
Tökéletes választás kereső csukázáshoz, nadálycsokros harcsázáshoz, de kuttyogatáshoz is.
10seconds until we redirecting you to the payment page.