Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Az új generációs By Döme TEAM FEEDER zsinórok megjelenésük után rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert, mára pedig a legnagyobb darabszámban értékesített típusok között tarthatjuk számon őket. Ennek az az egyszerű oka, hogy a horgászok megismerték, megkedvelték őket, használat közben pedig a bizalom is kialakult bennük, mivel ezek a damilok nem okoznak csalódást, kemény igénybevétel során sem! Ebből a zsinórcsaládból ezidáig hiányozott a fonott főzsinór alternatíva, viszont a Blue Feeder Braid széria tagjaival immár ez is elérhetővé vált! Ez a különleges, kék színű feeder főzsinór a kapásérzékelés, illetve a dobástáv növelésének új dimenzióját nyitja meg! Abszolút zéró a zsinór nyúlása, ezért szó szerint a legapróbb, legkezdetlegesebb kapásmozzanatot is azonnal jelzi számunkra! Tökéletesen kerek profilú, körszövött fonott zsinórról van szó, ami ráadásként egy speciális felületkezelést is kapott, így a legminimálisabb ellenállással képes „kisuhanni” a bot gyűrűi között. A legjobb minőségű alapanyagok és japán technológia felhasználásával készül, ennek végeredménye pedig egy brutálisan erős zsinór amely tökéletes összhangban van a modern feederhorgászat igényeivel.
Öt különböző átmérőben kerül forgalomba, így bárki megtalálhatja a számára legoptimálisabb méretet.
A By Döme TEAM FEEDER Blue Feeder Braid fonott zsinórok főbb jellemzői:
- Kiváló minőség
- Magas szakítószilárdsági értékek, melyeket csomózott állapotban is megőriznek
- Ultra finom szövési technológia
- Zéró nyúlás
- Tökéletesen kerek profil
- Felületkezelés, mely még kopásállóbbá teszi őket
- Csévélés közben kifejezetten halk zsinórok
Végül érdemes megemlíteni egy további praktikumot, ami a Blue Feeder Braid különleges dobozához kapcsolódik. Egy olyan kialakítású tekercsen kerülnek forgalomba a zsinórok, melynek segítségével megfeszítve lehet őket felcsévélni az orsóra úgy, hogy ehhez semmilyen egyéb segédeszközre nincsen szükség!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.