Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Tribal Line Camou, a legendás Technium zsinór terepszínű, pontyos változata. 12%-os nyúlásának köszönhetően a Long Cast típusú orsókkal és bojlis botokkal hatalmas távolságokat tudunk vele dobni.
Vízben, az aljzaton szinte láthatatlan, szakítószilárdsága valós, csomózott értéket mutat. Fém dobozban került forgalomba, ami védi a sérüléstől és a napfénytől szállítás közben is.
A Technium Tribal a Technium zsinór összes jellemzőjével bír. A körülbelül 12%-os nyúlás nagyobb dobáspontosságot és közvetlenebb kapcsolatot jelent a megakasztott hallal.
Tulajdonságok:
- Robusztus monofil zsinór terepszínű felülettel
- Alacsony nyúlás a jobb kapásérzékelés érdekében
- Nagy szilárdság és rugalmasság
- A zöld terepszínű felület kevésbé észlelhető az óvatos halak számára
- Kiváló zsinór gazos, hínaras vagy kevésbé áttetsző vizeken való horgászathoz
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Tribal Line Camou, a legendás Technium zsinór terepszínű, pontyos változata. 12%-os nyúlásának köszönhetően a Long Cast típusú orsókkal és bojlis botokkal hatalmas távolságokat tudunk vele dobni.
Vízben, az aljzaton szinte láthatatlan, szakítószilárdsága valós, csomózott értéket mutat. Fém dobozban került forgalomba, ami védi a sérüléstől és a napfénytől szállítás közben is.
A Technium Tribal a Technium zsinór összes jellemzőjével bír. A körülbelül 12%-os nyúlás nagyobb dobáspontosságot és közvetlenebb kapcsolatot jelent a megakasztott hallal.
Tulajdonságok:
- Robusztus monofil zsinór terepszínű felülettel
- Alacsony nyúlás a jobb kapásérzékelés érdekében
- Nagy szilárdság és rugalmasság
- A zöld terepszínű felület kevésbé észlelhető az óvatos halak számára
- Kiváló zsinór gazos, hínaras vagy kevésbé áttetsző vizeken való horgászathoz
10seconds until we redirecting you to the payment page.