• Eddigi legnagyobb halam
  • Apával egyszerre fárasztottunk (ponty :6.5kg)
  • Visszaengedés
Fogás ideje: 2009-08-10 00:00:00
Időjárás: Tiszta
Napszak: Nappal
Horgász: avril
Fogás helye: Balla-tanya
Súly: 7.5 kg
Hossz: 108 cm
Kerület: 56 cm
Csali: pellet
Módszer: feeder
Tőlünk balra húztam el úgy 40 m-re a szereléket, és a parttól pár méterre tettem le, kb. 10 szem pellet + 10 szem kukorica volt az etetés óránként. Botvivős kapásra reagálva vágtam be, feederem mellett ülve is elég volt elkapni azt, szó szerint lecsavarta a bottartóról. Sikeres akasztást követően 50 méteres megállíthatatlan kirohanásával jelezte, hogy ő bizony jóval 5 kilógramm felett van! 10 perc elteltével már a part előtt volt, de a fárasztás nagy része még csak ekkor jött: nem tudtam felhúzni a halat! Újabb 10 perc után már külső akadásra gyanakodtam, mivel egyszer sikerült csak felhúzni, akkor is a hasát mutatta. A bevágástól számított 35 perc után sikerült felerőltetni, de nem tudtunk a szájába nyúlni, így apa a fejét beletolta a szákba (csak az fért bele), és farkára ráfogva partra emelte. A horog tökéletesen ült a szája szélében, de az előkezsinórom beakadt a kopoltyúfedele alá, emiatt nem tudtam a fejét felhúzni. Nagy izgalommal raktam pontyzsákba majd ráakasztottam a mérlegre. Végre sikerült a 7 kiló feletti fogás, pontosan 7.50 kg-ig lengett ki a mérleg nyelve, ezzel eddigi legnagyobb halammá vált! Felszerelésem: Shakespeare MACH1 Power Feeder, Shakespeare Tempest 40-es pergető orsó, rajta 0.22 mm-es Haldorádó Pellet Line, ugyan az az előke, végén 4-es Hayabusa horog, annak öblén oldalgumis módszerrel felkínált 16 mm-es VDE Master pellet, Big Carp májas aromába áztatva.
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.