• Fajának öregje
  • Fotogén portré markáns orral
  • A márna is derekasan harcolt, ahogy illik
  • A méretek így talán még jobban érzékelhetők (mondanom sem kell, a márna kifogását követően azonnal készült e fotó)
  • Viszlát!
Fogás ideje: 2009-07-27 05:25:00
Időjárás: Tiszta
Napszak: Hajnal
Horgász: bagolykeszeg
Fogás helye: Duna
Súly: 1.15 kg
Hossz: 39 cm
Csali: csonti + pinki
Módszer: úszós ponty
Életem eddigi legnagyobb szilvaorrúja kenyérzsákos etetésre jött 4 kisebb (átlag 25-28 centis) fajtársával, egy 35 cm-es márnával, illetve egy közepes gardával egyetemben. A kéklő orrú bandanagy volt az első szilvás után a második vendég, a zsák bedobásától számítva nagyjából félóra elteltével süllyesztette el nem túl gyorsan az úszót. A márna a harmadik szilvaorrú után jelentkezett, a garda pedig az utolsó (ötödik) Éva-keszeget követően pöcögtette enyhén kiemelve a jelzőt. A víz gyorsan áradt, a 2 órás horgászat alatt körülbelül 3-4 cm-t emelkedett a vízszint, ezzel gyakorlatilag teljesen elfogyasztva a sóderos partot - a utolsó félórában kénytelen voltam mezítláb folytatni az úsztatást. Apropó, úszózás: 5 g-os Bödő-féle úszó, 14-es piros Owner horog (rajta 2 szem fehér csonti és 3-4 db pinki), 14-es előke volt a szerelék (az ólmozás a horogtól 25 cm-re helyezkedett el egy pontba összehúzva), a matchbot igazán szépen görbült a halak, kivált az öreg szilvaorrú és a fiatal márna kirohanásai alatt. A fotózásra megfelelő fényviszonyok eljöttéig ideiglenesen csak az első két szilvaorrút tettem haltartóba, a márna kifogását követően azonnal elkészítettem a fényképeket - tehát a nemes (és ráadásul még csak 35 centis) dunai torpedót nem vetettem rabságba - ha valaki netalán valami ilyesmire gondolna.:-) Természetesen a megörökítések után mindegyik hal annak rendje és módja szerint szabadon mehetett vissza a Dunába. Érdekes, hogy noha közel azonos intenzitással harcolt e két szépség (a márna talán valamivel kitartóbban), a szilvaorrú inkább a sodrással lefelé, míg a márna szinte kizárólag folyással szemben haladt. Bár majdnem másfél kilósra becsültem a ki tudja hány esztendős Évát, valószínűleg viszonylagos karcsúsága miatt nem haladta meg sokkal az 1 kilót - de természetesen ez semmit sem vont le a kúpos orrú trófea értékéből.:-) Ezúttal igazán adakozó kedvében volt szeretett Dunám, de csak kölcsönvettem tőle a halakat.
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.